Mi a sclerosis multiplex?

olvasási idő: 10 perc
nehézségi szint: közepes


Definíció

A sclerosis multiplex (SM) a központi idegrendszer krónikus betegsége, melynek neurológiai tüneteit az axont szigetelő myelinhüvely gyulladásos károsodása (demyelinizáció), valamint magának az axonnak, illetve az idegsejtnek a pusztulása okozza. A betegség BNO kódja G35H0, ahol a „G” az idegrendszeri érintettségre utal, azon belül pedig a központi idegrendszer demyelinizációs betegségei közé tartozik („35”), további alkategóriák nélkül („H0”).

egészséges és SM-es neuron

Az axon feladata az idegsejtben létrejött elektromos ingerület továbbítása a célsejt felé. A myelinhüvely az axont elektromosan szigetelő védőburok, ami az ingerület gyors és gördülékeny közvetítését segíti elő. A myelinhüvely sérülése következtében az idegsejtek vezetési sebessége lelassul, és megnyúlik az egymást követő akciós potenciálok kiváltásához szükséges idő [1], ennélfogva az idegsejtek közötti információszállítás lelassul, de fokozottabb károsodás esetén akár teljesen megszűnhet a sejtek közötti kommunikáció.

A demyelinizálódott területeken megkeményedett, elmeszesedett szövet, azaz funkcionálisan működésképtelen plakk vagy sclerosis marad. Ezek az ingerületvezetési akadályok okozzák a betegség változatos klinikai tüneteit, attól függően mást és mást, hogy a nagyagy, a kisagy, az agytörzs, a gerincvelő vagy a látóidegek mely területén keletkeztek sérülések. A betegség a nevét tehát a demyelinizáció után visszamaradt hegek többszörös jelenlétéről (multiplex) kapta [2].

A demyelinizáció mellett az SM-et az idegsejtek és kapcsolataik jól körülírt területekre korlátozott (fokális) pusztulása, azaz neurodegeneráció is kíséri, ami hosszú távon az agy kiterjedt sorvadásához, azaz agyi atrófiához vezet [3,4,5,6].

Előfordulás

Az SM a leggyakoribb neuroimmunológiai – azaz az idegrendszert fertőzés miatti vagy autoimmun eredetű immunválasz során károsító – megbetegedés, fiatal felnőttkorban pedig a mérsékelt égövön az idegrendszeri traumás sérülések és az epilepszia után a leggyakoribb neurológiai kór [7]. Előfordulása ezen a területen 60-80 fő 100 000 lakosra vetítve [4], azaz Magyarországon napjainkban 6-8000 embert érint.

A betegség jellemzően 20 és 40 éves kor között jelentkezik, 15 éves kor előtt, illetve 50 éves kor felett történő fellépése ritka [2]. Az SM két-háromszor gyakrabban fordul elő nőknél, mint férfiaknál [8]. Ennek oka egyelőre bizonytalan, de a legújabb felvetések szerint az is közrejátszhat benne, hogy egy, a tesztoszteron jelenlétében termelt molekula meggátolja a myelinhüvely pusztításáért felelős immunsejtek termelődését [9].

Kiváltó okok

Az SM egy autoimmun betegség. Az autoimmun betegségekben az immunrendszer a test saját szövetei ellen indít kóros immunválaszt. Az autoimmun eredetű betegségek kialakulása általában nem vezethető vissza egyetlen okra, hanem elsődlegesen a genetikai faktorok, továbbá a saját antigéneket módosító fertőzések, az immunrendszer működését is befolyásoló egyéb betegségek, a hormonális jellemzők és egyéb külső tényezők (pl. gyógyszerek) együttesen befolyásolják a kifejlődésüket [10].

Az SM prevalenciája 100 000 lakosra vetítve, térképen ábrázolva

Bár az SM pontos oka ismeretlen, de kialakulásában genetikai és környezeti tényezőknek egyaránt szerepük van: „a sclerosis multiplex multifaktoriális betegség: vagyis genetikailag fogékony egyedben, egy meghatározott fogékony időperiódusban környezeti faktor(ok) vezet(nek) a betegséghez” [11 pp.51]. A genetikai tényezők bizonyítéka, hogy a betegségre való hajlam öröklődik, és már az ebben feltételezhetően szerepet játszó egyes gének is ismertek [12]. A környezeti tényezők szerepét igazolja, hogy a betegség előfordulása földrajzilag változó, méghozzá a Föld szélességi fokainak megfelelően: az Egyenlítőhöz közel az SM szinte teljesen ismeretlen, míg a legmagasabb prevalencia az északi országokra jellemző [13]. Ez a különbség az eltérő előfordulási gyakoriságú helyről fiatal korban átköltözött személyek SM-re való hajlamában is megfigyelhető [14].

Az SM megjelenési formái

Típusát tekintve az SM neurodegeneratív kórkép. Az ilyen betegségekben az anatómiai és élettani értelemben azonos rendszerhez tartozó neuronpopulációk progresszív kórlefolyással károsodnak és pusztulnak. Ez a folyamat klinikai szinten az érintett funkciók alacsonyabb szintű működését eredményezi [15].

relapszáló-remittáló SM lefolyása

A betegség lefutása igen változó. A kezdeti fázisban a demyelinizációt a myelinhüvelyt fenntartó oligodendrocita sejtek tevékenysége még ellensúlyozza a myelinhüvely újraépítésével (remyelinizáció), és ennek köszönhetően a klinikai tünetek akár teljesen megszűnhetnek. A neuroplaszticitás és a kognitív tartalék még további kompenzációt biztosítanak. Ebben a kezdeti szakaszban a tünetekkel járó fellángolásokat (relapszusokat) a funkciócsökkenés átlagosan 1-2 hónapig tartó [3] javulása (remisszió) követi, és az egyes fellángolásokat új tünetektől mentes időszakok választják el egymástól. Ezt az időszakot relapszáló-remittáló fázisnak nevezik.

Másodlagos progresszív SM változatai

Előrehaladottabb állapotban a remyelinizáció képességének folyamatos csökkenése [5], a kognitív tartalék kimerülése [16] és a tartós axonkárosodás miatt a tünetek már nem múlnak el, így a beteg állapota fokozatosan romlik [2]. Ezt a későbbi állapotot másodlagos progresszív fázisnak nevezik. A relapszáló szakaszból a progresszív szakaszba történő átlépésre az idő előrehaladtával egyre nagyobb az esély: a kór felbukkanásakor érvényes 30% körüli esély ötévente 9%-kal növekszik, végeredményképp a betegek 65-70%-a vált át progresszív fázisra élete folyamán [17].

agysorvadás MRI felvételeA korábbi elképzelések úgy tartották, hogy az SM főképpen a myelinhüvely és az oligodendrocita sejtek betegsége [18]. A jelenlegi álláspont szerint a betegséget a gyulladásos demyelinizáció mellett és attól függetlenül kezdettől fogva mindvégig neurodegeneráció, azaz az idegsejtek előrehaladott pusztulása kíséri [3,4,5,6]. Ez a folyamat jól megfigyelhető MRI felvételeken az agykamrák kóros tágultságának és az agytekervények patológiás kiszélesedésének formájában, valamint az agytörzs és a gerincvelő sorvadtabb állapotából [5], de szövettani elemzéssel a szabad szemmel normálisnak tűnő fehérállományban is láthatóak a jelei. A szöveti leépülés következtében az agy össztömege csökken (agysorvadás vagy agyi atrófia), és ennek mértékével a beteg klinikai állapota is szorosan korrelál [5,6]. Az agyi atrófia az öregedéssel járó természetes folyamat, de SM-ben ez legalább háromszor, súlyos esetben pedig akár tízszer gyorsabban zajlik, mint egészséges személyeknél [19]. Noha a gyulladásos demyelinizáció és az agyi atrófia párhuzamosan zajlik, a két mechanizmus egymáshoz viszonyított aránya egyénre jellemző lefutást mutat [3,5].

Az SM esetek 10%-ában a relapszáló szakasz teljesen kimarad [20,21], és a beteg állapota a kezdetektől fogva folyamatosan romlik, mert lefolyásában inkább a neurodegeneratív folyamatok dominálnak; ezt elsődleges progresszív típusnak nevezik.

Az egyes kórtípusokon belül az egyéni különbségek igen jelentősek. A betegség kezdetének időpontját, a kórlefolyás időtartamát és a progresszió mértékét a genetikai tényezők számottevően befolyásolják [15], ugyanakkor a környezeti faktorok epigenetikai úton is – azaz a DNS szekvenciák megváltoztatása nélkül, pusztán a génkifejeződés módosításán keresztül szabályozva a gének működését – befolyásolják a betegséglefolyást [22]. Az SM „súlyosságának” egyedi esetekre szabott előrejelzésére az orvostudománynak egyelőre nincsenek módszerei, csupán néhány irányadó megfigyelés ismert. A legelső tünet utáni felépülés elégtelensége, az első és második relapszus közötti rövid időintervallum, valamint az első tünetként jelentkező vizeletürítési vagy székelési zavarok mind rosszabb prognózist sugallnak [23].

Diagnózis

Az SM-nek nincs semmi olyan klinikai, laboratóriumi vagy radiológiai jellemzője, ami kizárólagosan csak rá illik és egyértelműen elkülöníti más betegségektől. A differenciáldiagnózis az SM jellegzetes kórlefolyása miatt a kórtörténet alapos figyelembevételével zajlik. A vizsgáló eljárások elsődleges eszköze az MRI vizsgálat, ami érzékenyen és megbízhatóan kimutatja a betegség sajátos radiológiai elváltozásait. Ezt kiegészíthetik a kiváltott válasz vizsgálatok és az agy-gerincvelői folyadék analízise. Ez utóbbinak célja az idegrendszeri gyulladás autoimmun eredetének kimutatása [18]. Ezek az eljárások azonban mindössze adalékul szolgálnak az orvos számára, támogatva vagy csökkentve az SM diagnózisának esélyét, de önmagában sem az MRI felvétel, sem a kiváltott potenciál vizsgálat, sem a liquor elemzése nem képes sem bizonyítani, sem kizárni az SM-et [3].

McDonald kritériumok táblázatban összefoglalva

Az első tünet megjelenésekor még nem lehetséges az SM diagnózisa, az ehhez szükséges ún. McDonald-féle kritériumok ugyanis megkövetelik a betegség térbeli terjedését és időbeli elhúzódását a hivatalos diagnózis felállításához [3]. Ez azt jelenti, hogy bizonyítani kell az idegrendszer több, egymástól anatómiailag független területének érintettségét, valamint azt, hogy azokra nem egyszerre, hanem különböző időpontokban csapott le a kór. Az első tünet tehát csak az SM gyanúját vetheti fel, és mivel mindenképpen meg kell várni hozzá a következő klinikai epizódot, a diagnózis felállítása gyakran évekig elhúzódik.

Tünetek

Sclerosis multiplex tünetei

Az SM megjelenése olyan sokféle lehet, hogy aligha akad két olyan ember, akik a tünetek azonos kombinációjával küzdenek. Ezért is hívják a betegséget „ezerarcú kórnak”. A leggyakoribb tünet a patológiás fizikai és szellemi fáradékonyság (fatigue), amit valószínűleg az idegrendszerben zajló folyamatos autoimmun gyulladás okoz [2]. A fáradékonyság a páciensek háromnegyedét érinti, és a betegek 40%-a szerint ez a tünet rontja legmarkánsabban az életminőséget [24]. További gyakori tünetek a zsibbadás- vagy bizsergésszerű érzészavarok (paresthesia), a látóideggyulladás és egyéb látászavarok, a görcsös izommerevség (spasticitás), a kóros izomgyengeség (paresis), a koordinációs és egyensúlyzavarok, a vizeletürítési és székelési problémák, a szexuális diszfunkciók és a neuropátiás jellegű fájdalom [1,3,25].

Felhasznált szakirodalom

  1. Fuller, G., Manford, M. (2006). Neurológia. Elsevier Limited, Oxford, UK
  2. Komoly, S., Palkovits, M. (2011). Gyakorlati neurológia és neuroanatómia. Medicina Kiadó, Budapest
  3. Csépány, T., Illés, Zs. (2014). Klinikai neuroimmunológia. Matyus-Benten, Pécs
  4. Simó, M. (2009). A kiváltott válasz vizsgálatok jelenlegi helye a neurológiai diagnosztikában (Doktori értekezés)
  5. Lovas, G. (2008). A központi idegrendszeri mielint érintő megbetegedések és kezelési lehetőségeik. In: Huszti, Zs., Kálmán, M. (szerk.), Glia (507-538). Akadémiai Kiadó, Budapest
  6. Stankiewicz, J. M., Buckle, G. J. (2011). MS: Clinical Features, Symptom Management, and Diagnosis. In: Rizvi, S. A., Coyle, P. K. (szerk.), Clinical Neuroimmunology (89-110). Humana Press, New York, USA
  7. Komoly, S. (2003). Neuroimmunológiai betegségek korszerű diagnosztikája és kezelése. Magyar Tudomány, 2003(9) 1184-1192.
  8. Alonso, A., Hernán, M. A. (2008). Temporal trends in the incidence of multiple sclerosis: a systematic review. Neurology, 71(2), 129-35.
  9. Russi, A. E., Ebel, M. E., Yang, Y., Brown, M. A. (2018). Male-specific IL-33 expression regulates sex-dimorphic EAE susceptibility. Proceedings of the National Academy of Sciences, 115(7), 1520-1529.
  10. Gergely, J., Sármay, G. (2012). Tolerancia és autoimmunitás. In: Erdei, A., Sármay, G., Prechl, J. (szerk.), Immunológia (467-499). Medicina Kiadó, Budapest
  11. Illés, Zs. (2003). Sclerosis multiplex és autoimmunitás az ezredfordulón. Neurológiai Klinika, Pécs
  12. Gourraud, P., Harbo, H. F., Hauser, S. L., Baranzini, S. E. (2012). The genetics of multiple sclerosis: an up-to-date review. Immunological Reviews, 248(1), 87-103.
  13. Simpson, S., Blizzard, L., Otahal, P., Van der Mei, I., Taylor, B. (2011). Latitude is significantly associated with the prevalence of multiple sclerosis: a meta-analysis. Journal of Neurology, Neurosurgery, and Psychiatry, 82(10), 1132-1141.
  14. Alter, M., Kahana, E., Loewenson, R. (1978). Migration and risk of multiple sclerosis. Neurology, 28(11), 1089-1093.
  15. Kapás, I. (2015). Neurodegeneratív proteinopátiák klinikopatológiai elemzése. (Doktori értekezés).
  16. Schwartz, C. E., Quaranto, B. R., Healy, B. C., Benedict, R. H., Vollmer, T. L. (2013). Cognitive reserve and symptom experience in multiple sclerosis: a buffer to disability progression over time? Archives of Physical Medicine and Rehabilitation, 94(10), 1971-1981.
  17. Scalfari, A., Neuhaus, A., Daumer, M., Muraro, P. A., Ebers, G. C. (2014). Onset of secondary progressive phase and long-term evolution of multiple sclerosis. Journal of Neurology, Neurosurgery & Psychiatry, 85(1), 67-75.
  18. Ács, P. (2016). Immunrendszer diszfunkciójából eredő idegrendszeri elváltozások. Neurológiai autoimmun betegségek. In: Csernus, V., Kállai, J., Komoly, S. (szerk.), Emberi életfolyamatok idegi szabályozása – a neurontól a viselkedésig. Interdiszciplináris tananyag az idegrendszer felépítése, működése és klinikuma témáiban orvostanhallgatók, egészség- és élettudományi képzésben résztvevők számára Magyarországon.
  19. Joy, J. E., Johnston, R. B. Jr. (2001). Multiple Sclerosis: Current Status and Strategies for the Future. National Academy Press, Washington, D.C., USA
  20. Koch, M., Kingwell, E., Rieckmann, P., Tremlett, H. (2009). The natural history of primary progressive multiple sclerosis. Neurology, 73(23), 1996-2002.
  21. Koch, M., Kingwell, E., Rieckmann, P., Tremlett, H. (2010). The natural history of secondary progressive multiple sclerosis. Journal of Neurology, Neurosurgery & Psychiatry, 81(9), 1039-1043.
  22. LaGanke, C. (2016. május 4.). Patient Self-Advocacy Through Knowledge (Videó letöltve: 2018. 02. 25-én: https://youtu.be/h3sV7EN8mqw)
  23. Langer-Gould, A., Popat, R. A., Huang, S. M., Cobb, K., Fontoura, P., Gould, M. K., Nelson, L. M. (2006). Clinical and demographic predictors of long-term disability in patients with relapsing-remitting multiple sclerosis: a systematic review. Archives of Neurology, 63(12), 1686-1691.
  24. Charvet, L. E., Kluzer, B., Krupp, L. B. (2014). Invisible Symptoms of MS: Fatigue, Depression, and Cognition. In: Samkoff, L. M., Goodman, A. D. (szerk.), Multiple Sclerosis and CNS Inflammatory Disorders (114-121). Wiley-Blackwell, Oxford, UK
  25. Szirmai, I. (2011). Neurológia. Medicina Kiadó, Budapest

Erősebb MRI = több információ gyorsabban és biztonságosabban

MRI gépAz MRI a test mágneses tulajdonságait felhasználva ad képet a központi idegrendszerről. Az MRI berendezés által keltett mágneses tér erősségének mértékegysége a Tesla (T). A napjainkban hazánkban üzemelő MRI berendezések jellemzően 1,5 T erősséggel működnek, ami körülbelül 30 000-szerese a Föld mágneses mezőjének, illetve 75-szöröse egy erős hűtőmágnesnek.

3 T

egymással megegyező, 1,5 és 3 Tesla erősségű MRI felvételek

Német kutatók felfedezték, hogy 3 T mágneserősségű MRI berendezéssel kontrasztanyag nélkül is ugyanolyan jól követhető a sclerosis multiplex aktivitása, mint a széles körben használt 1,5 T gépekkel és kontrasztanyaggal.

359 páciens 507 felvételét megvizsgálva összesen 1992 új vagy megnagyobbodott léziót találtak a “hagyományos módszerrel”, míg kontrasztanyag nélkül egy 3 T géppel ezek közül mindössze négyet nem vettek észre (amelyek három felvételen voltak). Ez a különbség a két eljárás között természetesen nem szignifikáns. Fontos kiemelni, hogy a négy kihagyott lézió ellenére egyszer sem történt olyan, hogy magát a betegségaktivitást ne lehetett volna észrevenni kontrasztanyag nélkül.

Egy 3 T erősségű MRI géppel felfegyverkezve tehát nagyjából mindegy, hogy a beteg kap-e kontrasztanyagot vagy sem, hiszen az eredményeken, a diagnózison ez mit sem változtat. Gazdasági szempontból azonban közel sem ugyanaz a kettő. A kontrasztanyag nélküli vizsgálatok lényegesen gyorsabbak és olcsóbbak, ezáltal több páciens ellátása lehet biztosított vele. Nem elhanyagolható az egészségügyi szempont sem, hiszen csak nemrégiben láttak napvilágot az MRI kontrasztanyag mellékhatásai, miszerint gyakran végzett vizsgálat esetén a lineáris gadolínium lerakódhat az agyban. A 3 T gépek jövőben várható elterjedése tehát épp azokat védi majd, akik életük során rendszeresen járnak MRI kontrollra.

Hazánk egyes kórházaiban és néhány magánklinikán elérhető a 3 T MRI vizsgálat, de legjobb tudomásunk szerint ennél erősebb berendezés nem akad Magyarországon. Pedig létezik ennél nagyobb mágneses terű gép is, ami további előnyökkel kecsegtet.

7 T

egymással megegyező, 3 és 7 Tesla erősségű MRI felvételek

Az agykérgi léziók igen nehezen észlelhetőek a hagyományos MRI felvételeken. A klinikai gyakorlatban még nem elérhető, de a tudományos kutatásokhoz használt szuper erős MRI gépek és modern utófeldolgozási módszerek már cizelláltabb képet tudnak festeni az agykéreg állapotáról. A 7 T erősségű MRI már elég érzékeny a kortikális elváltozásokra, és számos olyan lézió kimutatására képes, amit a gyengébb gépek nem tudnak felfedni.

Egy 33 fős, relapszáló-remittáló és másodlagos progresszív SM betegekből álló kísérleti csoportban az agykérgi léziók mennyisége kétszerese volt a fehérállományi lézióknak, ami már csak azért is meglepő eredmény, mert a közelmúltig évtizedeken át tartotta magát az a nézet, hogy az SM a fehérállomány gyulladásos megbetegedése. Sőt, ebben az új kutatásban az agykérgi léziók összmennyisége a betegség progressziójának megbízhatóbb előrejelzője volt, mint az SM tipikus patológiai jellemzőjeként számon tartott fehérállományi léziók.

agytekervények és barázdák

A 7 T felvételek arról is tanúskodnak, hogy az agykérgi léziók nagyobb valószínűséggel koncentrálódnak az agytekervényeket elválasztó árkokban, azaz agyi barázdákban. A kutatók szerint ennek az lehet az oka, hogy a központi idegrendszert körülvevő agy-gerincvelői folyadék ezekbe az árkokba csak korlátozott mennyiségben jut be, így ezek a területek hajlamosabbak a gyulladásra. Márpedig ha az itt rejtőző gyulladásos léziók kétszer annyian vannak, mint a könnyen feltérképezhető, fehérállományi társaik, akkor jogos a felvetés, hogy az itteni károsodások olyan kulcsfontosságú szerepet játszanak az SM progressziójában, amit a jelenlegi orvosi gyakorlatban használt berendezéseinkkel esélyünk sincs felmérni.

Bővebben:

A gerincvelő sorvadása megelőzi a másodlagos progresszívvé válást

A sclerosis multiplex két leggyakoribb formája, a relapszáló-remittáló (RRSM) és a másodlagos progresszív (SPSM) szakasz közötti átmenet idejét nem tudjuk pontosan megjósolni, ám egy új megfigyelés szerint a gerincvelő szövetvesztesége megbízható előrejelzője ennek a kritikus váltásnak.

nyaki gerincvelő sorvadásának MRI képe

A korábbi tapasztalatok alapján az összes MRI-vel észlelhető idegrendszeri elváltozás közül a gerincvelőben találtak állnak a legerősebb összefüggésben az SM okozta rokkantsággal, valamint ezek különítik el leginkább a relapszáló-remittáló betegeket a kór progresszív formáitól, azaz az SPSM és a PPSM formájától egyaránt.

A még 2004-ben kezdődött longitudinális kutatás főszereplője az az 54 beteg volt, akik a kutatás 12 éve során RRSM-ről SPSM-re váltottak. Az ő adataikat vetették össze 54 olyan RRSM betegével, akik demográfiailag és klinikai tüneteikben is hasonlítottak hozzájuk.

a gerinc nyaki szakasza

A 12 év méréseinek eredménye szerint azok a betegek, akik ez idő alatt RRSM-ről SPSM-re váltottak, lényegesen gyorsabb ütemű − számszerűen átlagosan 2,25%/év −, C1 magasságban fellépő gerincvelői szövetsorvadást (azaz sejtpusztulást és az ezzel járó tömegcsökkenést) mutattak azoknál, akik RRSM fázisban maradtak (náluk ez a szám 0,74%/év volt). Márpedig ez a különbség már négy évvel azelőtt megfigyelhető, hogy az illető klinikai szinten “észrevenné” betegsége progresszívvé válását.

Ezzel szemben nem különbözött egymástól a két csoport az agy sorvadásának regionális és összesített mértékében, továbbá a fehérállomány lézióinak számában és kiterjedtségében sem. Sőt, nem különítette el az RRSM betegeket az időközben SPSM-mé vált páciensektől sem a relapszusok száma, sem a betegség időtartama, sem az újonnan kialakuló vagy a kiújuló léziók megjelenése, sem a betegségmódosító terápiák használata.

A C1 magasságú gerincvelői szakasz tömegének éves csökkenése a jelenleg ismert legmegbízhatóbb radiológiai eszköz az SM progresszívvé fajulásának kimutatásában. A nyaki gerinc szakasz évről évre megismételt, rutinszerű, T1-súlyozott MRI lelete tehát egy hiteles jelzője lehet a közelgő progressziónak, ami egy ideális világban a terápiás döntést akár olyan esetben is befolyásolhatja, amikor a páciensnek nincs egyéb tüneti oka a gyógyszerváltásra.

Bővebben: Accelerated Cord Atrophy Precedes Conversion to Secondary Progressive Disease in Relapsing Multiple Sclerosis

Az MRI kontrasztanyag lerakódhat a betegek agyában

A Magyar Neuroradiológiai Társaság XXV. kongresszusán Dr. Barsi Péter a sclerosis multiplex MRI-vel történő diagnosztizálásáról és követéséről tartott előadást, melyen szóba kerültek a kontrasztanyagok mellékhatásai is.

Agytumor MRI képe kontrasztanyag nélkül és kontrasztanyaggal

Az aktív SM léziók kimutatása − ez szükséges például az RRSM diagnózisához is − jelenleg még nem megoldható kontrasztanyagos MRI felvétel készítése nélkül. A kontrasztanyag ahhoz szükséges, hogy a felvételeken a radiológus kiemelve lássa az épp gyulladásban lévő idegrendszeri területeket. Az ehhez szükséges injekció gadolíniumot tartalmaz, ami egy mérgező szer, ezért “becsomagolva” juttatják a szervezetbe. Az MRI vizsgálat után azért ajánlják sok folyadék fogyasztását, hogy ennek kiürülése felgyorsuljon.

Agyvérzés MRI képe kontrasztanyag nélkül és kontrasztanyaggal

A kontrasztanyagnak sajnos mellékhatásai is lehetek. Már 2006-ban felmerült, hogy a kontrasztanyag bizonyos körülmények között lerakódik a szövetekben, és a gyengébb vesefunkciójú pácienseknél a szövetek megvastagodását − ún. nefrogén szisztémás fibrosist − okozhatja, ami ritka esetben akár halálos kimenetelű is lehet. Újabb kutatások arra utalnak, hogy gyakran végzett lineáris gadolíniumos MRI vizsgálat esetén a gadolínium az agyban is lerakódhat. A lerakódás a későbbi, kontrasztanyag nélküli MRI leleteken mutatható ki, mégpedig úgy, hogy az ilyen személyek felvételei már alaphelyzetben is kontrasztosabbak. Ez a mellékhatás jelenleg csak a kontrasztanyagos felvételek készítésének minimalizálásával csökkenthető.

A felhalmozódott gadolínium esetleges egészségkárosító hatásáról jelenleg nincsenek adatok, így több ajánlás is sürgeti ennek vizsgálatát. Amíg ez megtörténik, az EMA 2017. márciusi ajánlása alapján a lineáris gadolíniumot tartalmazó kontrasztanyagokat nem lenne szabad használni. Ez nem jelenti azt, hogy nem is használják, hiszen ez csak egy ajánlás. Ezzel szemben az amerikai irányelvek szerint továbbra is érdemes alkalmazni őket, hiszen nélkülözhetetlenek, és jelenleg semmilyen egészségre káros hatásukról nincs tudomásunk.

Amennyiben az Európai Bizottság elfogadja az ajánlást, az kötelezően betartandó lesz Európában, így Magyarországon is. Addig is érdemes lehet megfontolni a nem létfontosságú lineáris gadolíniumos MRI felvételek készítésének mellőzését.

A fent említett kontrasztanyagok esetleges kivonása nem fogja azt eredményezni, hogy onnantól kezdve nem lesz lehetőség kontrasztanyagos vizsgálatot végezni. A kontrasztanyagoknak ugyanis van egy másik típusuk, melyeknek nem lineáris, hanem makrociklikus a geometriájuk. Ezek kémiailag sokkal stabilabbak, így sokkal kisebb eséllyel engedik szabadon a gadolíniumot a szervezetben, ezáltal sokkal biztonságosabb a használatuk. Az EMA korlátozó irányelvei csak a lineáris kontrasztanyagokra vonatkoznak, és nem befolyásolják a makrociklikus változatok használatát.

Felesleges MRI-használat sclerosis multiplex betegeknél

MRI vizsgálatA Magyar Neuroradiológiai Társaság XXV. kongresszusán Iljicsov Anna arról tartott egy vitaindítónak szánt előadást, hogy a sclerosis multiplex aktivitásának követésében a klinikai kép számít, így MRI vizsgálatra ritkán, inkább csak kiegészítésképpen van szükség.

A korán megindított betegségmódosító terápia szószólói amellett érvelnek, hogy már az első klinikai tünet előtt, a radiológiailag izolált szindrómában is megfontolandó lenne elkezdeni a kezelést. Ellenben az immunmoduláns terápia feltétele legalább egy klinikai esemény kifejlődése, sőt hazánkban legalább két tünet megjelenése. Emiatt a RIS vagy CIS állapotú beteg intenzív MRI követése teljesen felesleges, hiszen nem módosítja a páciens ellátását.

Az MRI használatának létjogosultsága még a gyógyszerváltás kapcsán szokott felmerülni. Ez azonban jellemzően a mellékhatások elviselhetetlensége vagy a terápia nem megfelelő hatékonysága − azaz továbbra is túl gyakori relapszus és/vagy a túl gyors progresszió − miatt szokott felmerülni. A radiológiai leletek ilyenkor maximum kiegészítik a beteg állapotának feltérképezését, de önmagukban a kedvezőtlen leletek nem adnak okot a gyógyszerváltásra. A betegségmódosító kezelés hatékonyságának ellenőrzésére önmagában tehát ugyancsak felesleges az MRI vizsgálat.

Az új SM léziók mindössze 3 héten át halmozzák a kontrasztanyagot, így évi egy MRI vizsgálat csak akkor mond valamit, ha a betegnek nagyon aktív a betegsége.

SM miatti állapotromlás átlagolt lefutási variációi

Az EDSS 3. fázisának eléréséig rendkívül sokféle lefolyási ütemmel találkozhatunk SM-ben: vannak betegek, akik 1-2 éven belül elérik ezt a szintet, míg a szerencsésebbek akár több mint 20 éven keresztül is kihúzhatják EDSS 3 alatt. Ezt követően azonban az EDSS 3-ról 6-ra ugrás meglepően hasonló ütemben zajlik: EDSS 3-ról átlagosan 3-5 év alatt jutnak el a betegek az EDSS 6. pontjára, függetlenül attól, hogy a 3. szint eléréséig mennyi idő telt el. Ennek valószínűleg az az oka, hogy ekkor már nem a gyulladások határozzák meg a klinikai képet, hanem a neurodegeneráció áll a súlyosbodás hátterében. Mivel azonban ennek a folyamatnak a megállítására jelenleg nincs semmilyen terápiás lehetőség az orvosok kezében, az MRI vizsgálatok itt már vajmi keveset adnak hozzá a páciens életéhez.

Az MRI használatát tehát minden alkalommal érdemes megfontolni, figyelembe véve a vizsgálat idői és költségbeli vonzatát valamint a gadolínium agyban történő lerakódását, és csak azokban az esetekben alkalmazni, amikor valóban hozzásegít egy döntés meghozatalához.


Ha érdekel az ezzel ellentétes vélemény, mely szerint az SM aktivitásának követéséhez igenis fontos a rendszeres MRI vizsgálat, olvasd el ezt a cikket is: A sclerosis multiplex előrehaladásának követése

A sclerosis multiplex előrehaladásának követése

A Magyar Neuroradiológiai Társaság XXV. kongresszusán Rózsa Csilla arról tartott egy vitaindítónak szánt előadást, hogy a sclerosis multiplex aktivitásának követéséhez igenis fontos a rendszeres MRI vizsgálat.

A sclerosis multiplex korai kezelésének jelentősége

A jelenlegi betegségmódosító terápiák mindegyike az idegrendszeren belüli gyulladások csökkentésére fókuszál. Ez azonban az SM-nek csak az egyik megnyilvánulása. A hosszabb távú, maradandó állapotromlásért az agysorvadás is nagy mértékben felelős, aminek megelőzésére nincsenek meg a módszereink. Mivel a gyulladásokkal járó demyelinizációs fázis a betegség elejére jellemző, ezért az SM kezelésének idői ablaka igen szűkös. Minél előbb belekezd a beteg valamelyik gyógykezelésbe, annál későbbre tudja kitolni a második, progresszív fázis jelentkezését.

Nagy általánosságban elmondható, hogy minél hatékonyabb egy terápia, annál több mellékhatással jár, és annál több monitorozás szükséges az alkalmazása folyamán. Mivel nincs semmiféle iránytű, ami megmondja, melyik páciens számára melyik gyógyszer a leghatékonyabb és a legkíméletesebb, ezért az enyhébb esetekben a terápia beindítása próbálgatás útján kezdődik. Agresszívebben induló SM esetén a helyzet majdnem ugyanez, annyi különbséggel, hogy a fent leírt tesztidőszakot egy intenzív immunrendszer-elnyomás előzi meg, és csak akkor következik a próba-szerencse módszer, miután a beteg állapota normalizálódott.

Mivel a terápia megindítása nagy kockázatvállalás és emiatt egy komoly elhatározás a beteg részéről, sokakban felmerül az óhaj, bárcsak meg lehetne jósolni a betegségük lefolyását. Az utóbbi években sok vizsgálat irányult arra, hogy a relapszusok száma és az MRI képek rövid távú változásai alapján előrevetítsék a hosszú távú kórlefolyást. Az alábbi két értékelő rendszer arra hivatott, hogy ilyen megközelítő jóslatokkal nyújtsanak segítséget a terápiás döntések meghozatalában.

A Rio-pont előrejelző értéke

A Rio-pont (Rio Score, RS) egyszerűsített változata, a módosított Rio-pont (Modified Rio Score, MRS) a relapszusok és a T2 léziók számából vetíti előre azt, hogy valaki jól fog-e reagálni a kezelésre a későbbiekben vagy sem. A terápia kezdete után egy évvel felvett adatok alapján elég nagy biztonsággal megjósolható a terápia hosszabb távon hatékony vagy sikertelen kimenetele. A magasabb, 2-3-as pontszám itt arra utal, hogy a betegnek a kezelés második évétől nagy esélye van a progresszióra, ha nem vált gyógyszert.

kanadai kezelési modell

kanadai kezelésoptimalizálási modell (Canadian Treatment Optimization Model) a relapszusok száma és az MRI leletek mellett a progresszió mértékét is belekalkulálja a jóslatba. A gyógykezelés megindítása után egy évvel számba kell venni (1) az azóta megjelenő relapszusok számát, súlyosságát és gyógyulását, (2) a progresszió fokának meghatározásához az EDSS pontok alakulását és az érintett területeket (azaz hogy szenzoros, motoros, kisagyi vagy kognitív funkciókat érintett-e az állapotromlás), valamint (3) az MRI képek alapján a léziók számát. A fenti három paraméter mindegyikét értékelni kell súlyosságuk szerint. Ha az jön ki, hogy a páciens jól reagál a gyógyszerre, akkor érdemes folytatni a kezelést, ha azonban legalább egy magas, vagy két közepes, vagy mindhárom területen alacsony súlyosságú a beteg állapota, akkor érdemes átállnia egy másik gyógyszerre.

A fenti modellek használatához nélkülözhetetlen a rendszeresen végzett, szakszerűen kivitelezett MRI vizsgálat, annak egészségügyi hatásával és financiális vonzatával együtt. Az ellentétes véleményen lévők azonban azt vallják, hogy a klinikai kép számít, így MR-re ritkán, inkább csak kiegészítő vizsgálatként van szükség.

Hogyan követhető a progresszió mértéke?

A Magyar Neuroradiológiai Társaság XXV. kongresszusán Lovas Gábor a sclerosis multiplex neuropatológiájáról beszélt.

A betegségmódosító terápiák hosszú távú célja az, hogy minél kisebb mértékű progressziót okozzon a betegség. Emellett fontos az is, hogy a fokozott mortalitást csökkentse. Egy igen hosszú távú, 60 éven át vezetett norvég vizsgálat ugyanis azt mutatta, hogy a relapszáló-remittáló SM 15 évvel, míg az elsődleges progresszív SM 25 évvel rövidíti meg az életet.

A jelenlegi gyakorlatban leginkább két pontra támaszkodik a progresszió mértékének megállapítása: a relapszusok számára és az MRI-vel látható léziókra. Ezek mellett azonban az SM lefolyását és klinikai képét igencsak befolyásolja a kortikális demyelinizáció és az agyi atrófia is.

A kortikális myelinveszteséget igen nehéz MRI-vel fülön csípni, mert a szürkeállományban a myelinnek más jellegű, halászhálószerű a szerkezete, ráadásul klinikailag is kevésbé látványos és tetten érhető.

Az agyi atrófia nagy mértékben korrelál a progresszióval. Ha azonban a terápiás döntések során az atrófiát is figyelembe vennék az orvosok, az finanszírozhatatlan lenne a magyar egészségügy számára, mert már 2 év után rá kellene állítani a betegeket valamilyen gyógykezelésre.

agysorvadás MRI felvétele

A sclerosis multiplex differenciáldiagnózisának nehézségei

A Magyar Neuroradiológiai Társaság XXV. kongresszusán Osztie Éva a sclerosis multiplex differenciáldiagnosztikájáról és az MRI ebben betöltött szerepéről tartott előadást.

Az SM differenciáldiagnózisa néha igen hosszú ideig elhúzódhat. Hogy milyen betegségektől kell elkülöníteni az SM-et? Minden olyan kórtól, ami morfológiailag és tüneteiben hasonlít az SM-re, az eredete azonban más. Ide tartozik számos vaszkuláris (azaz érrendszeri), gyulladásos és daganatos betegség: mindhárom esetben előfordulhatnak az agyban olyan gócok, amelyek ugyanúgy halmozzák a kontrasztanyagot, mint az SM aktív léziói.

Lyme-kóros MRI felvétel

Noha némelyik betegség egy-két radiológiai trükkel jól elkülöníthető az SM-től, akadnak olyanok is, amelyek MRI-vel gyakorlatilag megkülönböztethetetlenek tőle. A gerincvelő egyidejű érintettsége például segíti a diagnózist az SM oldalára billenteni, de ha a gerincvelői lézió megelőzi az agyban keletkező gócokat, akkor már semmilyen plusz információt nem ad. Vagy ilyen például a Lyme-kór is, ami teljesen ugyanúgy néz ki az MRI felvételeken, mint az SM.

Ha az MRI nem ad biztos választ arra a kérdésre, mi okozza a beteg panaszait, csak más vizsgálati módszerek bevonásával vagy hosszabb távú utánkövetés során állítható fel a diagnózis annak függvényében, hogy a páciens milyen további klinikai vagy radiológiai tüneteket produkál.

Mi kell egy jó MRI felvételhez?

A Magyar Neuroradiológiai Társaság XXV. kongresszusán a társaság elnöke, Dr. Barsi Péter a sclerosis multiplex képalkotó eljárással történő diagnózisának és követésének alapelveiről beszélt.

MRI képBár a legmodernebb MRI gépek Magyarországon még nem állnak az orvosok rendelkezésére, a legtöbb esetben az itthon elérhető készülékek is elegendőek a diagnózis felállításához és az SM követéséhez.

A megbízható diagnózishoz és a betegség lefolyásának nyomon követéséhez legalább 1,5 Tesla erősségű géppel készült, minimum 3 mm-es − rések nélküli − szeletvastagságú felvételekre van szükség. A betegségkövetés során fontos, hogy a felvételek minden alkalommal ugyanolyan állásban készüljenek, így jól össze lehessen hasonlítani őket a korábban készült felvételekkel. A gerincvelő vizsgálatánál a sagittalis felvételeken túl minden alkalommal illő lenne 3-4 mm rétegvastagságú axiális képeket is készíteni, mert ha a saggitalis felvételeken felmerül valamilyen kérdés, azt az axiális képek jól egyértelműsítik.

A kezelőorvos és a radiológus között a kommunikáció néha sajnos nem elég hatékony, ezért hasznos lehet, ha a beteg is figyel néhány részletre. Ha az MRI beutalón az szerepel, hogy az orvos SM protokollt kér, a radiológus tudni fogja, hogy pontosan milyen felvételekre van szükség. Fontos azonban azt is a tudtára adni, hogy a cél az SM differenciáldiagnózisa vagy pedig a betegség lefolyásának követése. Az utóbbinál hasznos információ, hogy a páciens milyen betegségmódosító terápiát alkalmaz, illetve hogy mikor készültek a régebbi MRI felvételei. A beteg korábbi állapotával történő összehasonlításhoz mindenképpen szükség van a régebbi MRI felvételekre is, ezért hasznos lehet, ha ezeket a biztonság kedvéért a beteg is magával viszi. Ha ezek a feltételek teljesülnek, egy jó radiológusnak már minden a rendelkezésére áll, hogy megfelelően elemezze az új MRI felvételeket.

Sclerosis multiplex kimutatása a kilélegzett levegőből

Az sclerosis multiplex diagnosztizálása körülményes és drága folyamat. A jelenleg széles körben használt McDonald kritériumok alapján a diagnózis felállításához a betegség térbeli terjedését és időbeli elhúzódását is bizonyítani kell. A diagnózishoz a több drága MRI felvétel készítésén túl gerinccsapolást is végeznek, ami napokig tartó fekvést igényel a pácienstől.

A fentiek miatt több párhuzamos kutatás is folyik az egyszerűbb diagnosztizálás érdekében. Egy új kutatás során a betegek által kilélegzett levegő alapján sikerült kimutatni, hogy a páciens SM beteg-e.

laboratóriumA 164 SM beteg és 58 egészséges emberen végzett kutatás során a kilélegzett levegőt gázkromatográfiás-tömegspektrometriás valamint nanorészecskéket érzékelő berendezésekkel vizsgálták, a kapott adatokat pedig egy mesterséges intelligencia alkalmazás (neuronhálózat) tanulta meg kategorizálni. Az eredmények alapján nagyságrendileg 90%-os pontossággal tudták kimutatni, hogy a kilégzett gázok SM betegtől vagy egészséges személytől származnak-e.

Ez az eljárás a későbbiekben egy egyszerű, noninvazív módszer alapja lehet a sclerosis multiplex diagnosztizálásának.

Bővebben:
Exhaled Breath Markers for Non-Imaging and Non-Invasive Measures for Detection of Multiple Sclerosis