OMS program: sclerosis multiplex diéta és életmód

olvasási idő: 5-8 perc


Számtalan életmód- és étrendbeli tanács kering az interneten sclerosis multiplex betegeket célozva, ezek azonban gyakran kölcsönösen ellentmondanak egymásnak. Az összevisszaság mögött nem feltétlenül a tudományos adatok ellentmondásossága áll. Az étrenddel és életmóddal kapcsolatos kutatások ugyan viszonylag ritkák, és sokszor nem lehet belőlük egyértelmű következtetéseket levonni, a legtöbb, neten keringő ajánlattal azonban a baj sokkal alapvetőbb: nem is tudományos kutatások alapján készültek.

az OMS program logója

George Jelinek sürgősségi orvos maga is SM beteg. Diagnózisának kézhezvétele után nekiült áttekinteni a rendelkezésre álló tudományos szakirodalmat, és kidolgozta az OMS programot (Overcoming Multiple Sclerosis – A sclerosis multiplex legyőzése), ami tudományos kutatásokon nyugvó tanácsokat ad SM betegek részére. Az eredményekről könyvet is írt és honlapot is üzemeltet, ahol nagy közösség alakult ki, sőt, saját kutatásokat is végez az általa talált és javasolt eredményekkel kapcsolatban.

Bár az OMS program étrend- és életmódbeli tanácsai tudományosan még nem mind bizonyítottak, sok más javaslattal szemben itt minden ajánlás mögött olyan kutatás áll, ami legalábbis valószínűsíthetővé teszi, hogy a tanács hasznos, azonban további kísérletek szükségesek a végső szó kimondásához. Mindezek alapján bátran ajánljuk minden SM betegnek az alábbi vázlatpontokban összefoglalt OMS program követését, melynek alappillérei a következők: megfelelő étrend, omega-3 és D-vitamin kiegészítők használata, rendszeres sport, stresszkezelés.

Bár az OMS program elsősorban relapszáló-remittáló betegek részére készült, javaslatai minden SM beteg hasznára válhatnak.

Étrend

salátaA cél az alapvetően növényi alapú, teljes értékű ételek fogyasztása, tengeri halakkal kiegészítve. A diéta kulcsa a telített zsírsavak bevitelének napi 20 gramm alatt tartása. Ez elsőre talán drasztikusan hangzik. Ugyanakkor az egészséges embereknek szóló, általános táplálkozási irányelvekben is az áll, hogy a telített zsírsavak aránya ne haladja meg az összesen bevitt kalória 10%-át, ami egy átlagember esetében szintén körülbelül napi 20-22 gramm. Másfelől pedig, amennyiben tartod magad az alábbi listához, nem nagyon fenyeget az a veszély, hogy túlléped ezt a korlátot.

Engedélyezett ételek:

  • zöldségek
  • gyümölcsök
  • gabonafélék
  • magvak és diófélék
  • bab, borsó és egyéb hüvelyesek
  • halak és tenger gyümölcsei
  • tejtermékek szója, rizs, mandula vagy zab alapú alternatívái
  • tojásfehérje

Tiltott ételek:

  • tejtermékek (tej, tejszín, vaj, sajt, joghurt, jégkrém, tejsavópor)
  • előre sütött termékek
  • rágcsálnivalók (burgonya- és kukoricachips és efféle ropogtatnivalók)
  • zsírok (margarin, majonéz, állati zsír, kókuszolaj, pálmaolaj, meg nem nevezett növényi olaj, ami jellemzően a legolcsóbb pálmaolaj)
  • hús (minden szárazföldi állat húsa, ideértve a füstölt, a feldolgozott és a konzerv húsokat is)
  • sült és rántott ételek (kivéve az olaj nélkül sült ételeket, melyek vízben, borban vagy valamilyen szószban készülnek)
  • gyorsételek (burgerek, sült csirke, hasábburgonya, stb.)
  • tojássárgája

Étrendkiegészítők

étrendkiegészítőA fenti, majdhogynem vegán diéta mellett egyeseknél szükség lehet bizonyos tápanyagok pótlására, mert gyakori például a vas és a B12-vitamin hiánya. Éppen ezért időnként ajánlott laborvizsgálatot végeztetni annak ellenőrzésére, hogy minden érték normál tartományban van-e, és szükség esetén pótolni a hiányzó elemet a szervezet számára. Ezt azonban célzottan érdemes tenni, tehát vashiány esetén vastablettát szedni vagy megemelni a magas vastartalmú ételek fogyasztását, mert a multivitamin készítmények nem személyre szabottak, és a hiányzó tápanyag mellett olyan vitaminokat és ásványi anyagokat is bejuttatnak a szervezetbe, amire egészséges étrend mellett a testnek semmi szüksége.

SM betegek számára javasolt étrendkiegészítők:

  • omega-3 zsírsav: napi 20-40 ml (azaz 1-2 evőkanál) lenmagolaj vagy jobb híján halolaj
  • D-vitamin:
    • legalább heti 3-5 alkalommal történő, minimum 15 perces, teljes testfelületet érintő napozás, vagy
    • napi legalább 5000 IU D3-vitamin a vér D-vitamin szintjétől függően úgy, hogy az 150-225 nmol/l között legyen (ez télen akár 10 000 IU D3-vitamin szedését is jelentheti)
  • B-vitamin komplexum vagy B12-vitamin, amennyiben szükséges

Sport

edzőcipőjét kötöző férfiA sport minden egészséges személy számára fontos az általános fittségi állapot megőrzéséhez, de az SM betegek számára különösen javasolt, hogy ezzel fenntartsák illetve tovább fejlesszék mozgási képességeiket.

Az OMS programban javasolt sportmennyiség a heti 5 alkalommal történő, 20-30 perces testmozgás, lehetőleg szabadtéren.

A jelenlegi kondíciód persze meghatározza, milyen sportot válassz. Ha csak minimális tünetekkel küzdesz, próbálkozhatsz a futással, a gyors ütemű gyaloglással, az úszással, a kerékpározással, az aerobikkal vagy bármi mással, amiben nem akadályoznak a tüneteid. Ha az állapotod korlátozza a lehetőségeidet, és csak alacsonyabb intenzitású sporttevékenységre vagy képes, érdemes kipróbálnod a sétálást, a jógát, a tai chit, a pilatest vagy az aquafitnesst. Ha egyensúlyzavarokkal küzdesz, jó megoldás lehet számodra a szobabicikli.

Az állóképességi sportok előnyei SM-ben:
izomerő növekedése, járás felgyorsulása, fáradtságérzet (fatigue) csökkenése, aerob kapacitás (oxigénfelvevő képesség) növekedése, életminőség javulása, valamint egyesek betegeknél jó eredmények vitalitás (életerő), szociális élet, hangulat, energia, idegesség, depresszió, szexuális funkciók, húgyhólyag- és bélműködés terén.

Az erősítő sportok előnyei SM-ben:
járás felgyorsulása, járászavarok mérséklődése, egyensúly fejlődése, az eleséstől való félelem csökkenése, fáradtságérzet (fatigue) enyhülése, depresszió mérséklése.

Életmód

virágokkal teli mezőn fekvő lányA kutatások alapján az étrend mellett az életmód is nagy hatással lehet az SM betegek életszínvonalára és a betegség progressziójára. Ha a stresszt nem is tudja kizárni az ember az életéből, annak hatékony kezelése érdekében érdemes lépéseket tenni. Eddigi tudományos adataink alapján javasolt az alábbi tanácsok követése:

  • napi 30 perces meditáció a stressz kezelésére és az általános közérzet javítására
  • dohányzás elhagyása

Az OMS program összegzése

Az alacsony zsírtartalmú étrend, a szükséges étrendkiegészítők használata, a rendszeres testmozgás és a stressz hatékony kezelése mellett az OMS program kitér a relapszusokra kapott minél gyorsabb szteroidkúra valamint a betegség lefolyását befolyásoló gyógyszeres kezelés fontosságára is.

A program tanácsait összefoglaló, néhány perces, angol nyelvű videó itt megtekinthető:

17 thoughts on “OMS program: sclerosis multiplex diéta és életmód”

  1. 7 éve állapították meg nálam az SM-et. Azóta mindent tönkre tettem az életemben és mindenkit elűztem… Hülye vagyok? Igen, de most lett elegem az önsajnálatból!
    Sorstársak, kérlek Titeket, segítsetek!
    – életmódváltás?
    – diéta? Glutén- és laktózmentesen étkezem + sok zöldség, gyümölcs
    – sport? – jóga, spinning

    Mit csináljak még?

    1. Kedves Katalin!

      Én 3,5 éve vagyok RR SM beteg. Túl vagyok 5 shubon. Mediterrán diétát javasoltak és mozgást persze. Tök jó amiket csinálsz, csak így tovább! 🙂

      Hogy mit csinálj még? Ne üldözd el magad mellől azokat, akiket szeretsz és akik téged szeretnek. Beszélj velük őszintén a betegségedről és fogadd el magad így 🙂

      A életmódbeli változtatásokon kívül sokkal fontosabbnak tartom a stresszkezelést.
      Én stresszkezelés miatt kineziológushoz járok a betegségem kezdete óta havonta egy alkalommal. Szerintem nagyon fontos, hogy pszichésen is rendben legyen az ember. Egészséges embereknek is ezt javaslom és Neked is. Mindenképp keress fel egy szakembert, aki neked szimpatikus és őszintén tudsz erről beszélni vele 🙂 Hidd el, minden pénzt és szabadidőt megér!
      (Egyébként pszichológushoz TB alapon is mehetsz, csak beutaló kell hozzá. Én is jártam, az is jó volt.)

      Ezeket tudom tanácsolni. Ja, és azt, hogy emiatt ne add fel önmagad! Csináld, amit jónak látsz és élj vidáman 😉

    2. Szia!Én 25eve már.2 rosszabbodas,eddig.10eve,és 16 éve.42eves vagyok,tunetmentes!Terápia:a,e vitamin 2000_4000ne,multivitamin,b komplex ,magne B6 ,D vitamin 2000-4000ne,omega 3 +halolaj vagy lenolaj kapszula,benfogamma ,C vitamin 1500mg csipkebogyóval!havi 2_3gyogymasszazs,sokat dolgozom,elég stresszes munka,rendes munkaidőben 25eve már.stresszt kerülni,zumba,joga,enyhe sportok segítenek!Remélem segít majd!🙏🙌

    3. Szia.Én 29 éve vagyok SM beteg.A kezdetekkor én is pánikoltam rettenetesen.olvastam valahol a pozitiv gondolkodás segít.mindent elolvastam róla gyakorolgattam és lassan átalakult a gondolkodásom is.Így is a nehéz esetek közbe az tény de az apróságokon is tudok mosolyogni már.15 éves nagy fiam van azóta.Bár sajnos nem lesz gyerekem a betegségből kiindulva azt mondták az orvosok.Az elején nem látszott rajtam csak szédültem sokat.de még dolgoztam tanultam.Idővel bottal tudtam közlekedni .Erősebb subboknak köszönhetően ajánlotta az orvoson probáljam ki a stabilabb rollátort.De csak a 4 kereküt ami stabilabb.elhasználtam 3-4 darabot belőle(elkoptak stb.) PillanatnyilagA kerekesszékkel barátkozom hosszabb ut megtételéhez ,hogy ne fáradjak el annyira.a rollátor azért még kéznél van rövidebb távokhoz.A lakásba kézimozgatható kerettel közlekedem.Mégis Szép az élet!!!én azt mondom.

    1. A hivatalos OMS diéta szerint a csirke minden formában tiltott, de ha nagy ritkán eszel bőr nélküli csirkét, akkor az csak kis kockázatot jelent. Vannak, akik ennek megfelelően néha engedélyeznek maguknak párolt szárnyashúst, mások teljesen kihagyják az étrendjükből. Részletesebb válasz (angolul) az OMS oldalon találsz: https://overcomingms.org/ms-a-to-z/faqs/diet/#collapseC

  2. Sziasztok!

    4 éves korom óta vega vagyok, tehát szerintem a hús nem lehet az oka…

    olajra, gluténre és a cukorra gyanakodnék
    Stress az elsődleges probléma.

    6 éve diagnosztizálták nálam az sm-et.
    Rengeteget dolgoztam és sok hülyeséget ettem, ittam.
    Stress az mindennapos.

    Elkezdtem cukormentesen étkezni.
    Kb. 3 hét után javulást észleltem.

    Egyre jobban voltam.
    4 évig tünetmentes!!!

    Pedig azt mondta a dokinő, hogy 5 éven belül tolószék…
    Milyen pozitív, nem???

    Most egy buli alkalmával sok édességet ettem. Már nagyon kívántam.
    2 napra rá már zsibbadt is a fél oldalam.
    Tanultam belőle.

    Kezdem elölről, de megéri.

    Kitartást Nektek és jó egészséget!

    Suhai Frida

    1. Szia
      Csak egy kérdésem lenne hogy a cukrot helyettesíted bármilyen édesítőszerrel?! Vagy azt sem lehet?

      1. Az OMS program nem tiltja a finomított cukrot, de javasolja a mértékletes fogyasztását. Szerintem azért is van ez így, mert ha valaki betartja a diéta egyéb javaslatait, akkor egy olyan, teljes értékű táplálékokra alapuló étrendet kap, aminek eleve nemigen része a fehér cukor. Ha meg ebbe egyszer-egyszer becsúszik egy cukros sütemény vagy keksz, az nem okoz gondot. Csak attól int óva, hogy a cukor mindennapos összetevő legyen az étrendben. Én a magam részéről süteményekben jellemzően nyírfacukorral szoktam helyettesíteni vagy kiegészíteni a cukrot (az összmennyiségtől függően).

  3. Nálam alig egy hónapja diagnosztizálták az SM-et 3 év után. Alternatív gyógymódokat helyezem előtérbe. Szinte az ABC összes betűjének megfelelő vitaminkúrába kezdtem,elhagytam a vörös húsokat lassan szárnyas húst is. Lemondtam a tejeskávéról,ami napi 1 l körül volt.Nem iszok tejet, kenyeret csak pirítva eszek, hogy az élesztő hatását megszüntessem. Mit javasoltok még mit tegyek?

    1. Érdemes elolvasni a cikkben tárgyalt javaslatokat, mi jelenleg ezeket látjuk kellően alátámasztottnak ahhoz, hogy érdemes legyen követni őket.

  4. Üdvözlök mindenkit.
    Ha valaki javítani akar az állapotán, az hagyja abba az állati termékek fogyasztását, nem emberi táplálék, röviden megmondva, a kulcs pedig az alacsony zsirtartalmu tisztán növényi étrend. Az állati fehérje toxin az ember számára illetve minden krónikus betegség okozója. Egyetek egészségesen, állati terméktol mentesen, csak növényt. Több tanulmányt és vizsgálatot tudok felhozni ami a fentieket igazolja. Szep napot nektek.

  5. Kedves Dr!

    Shub-rohamot?-felerösödést jelent?
    27,-ére kaptam idöpontot a neurológushoz,mostmár nagyon izgulok!Tavaly és taval elött is súlyos anémiában,vashiányban szenvedtem (61-es hg,1,9vas)-de most is a nagy melleggel kezdödött a láb zsibbadás,szédülés,instabil járás,eddig senki nem mondott semmit 🙁
    Meleg nyári idö is elöhozhatja,évente?

    Köszönöm
    Anna

    1. Szia Anna .az elején még nekem is nagyon erős vashiányom volt.Semmi se segített.mindenfélét kiprobáltam mig a végén találtam egy pezsgőtablettát.Fe2+ volt a neve.Csak az tudta rendezni a vasamat0.16 rólnormálisra emelve.a mai napig ha kinyitom a dobozát és összefolyik a nyálam amikor megszagolom tudom kell innom belőle.ha nincs ilyen érzésem körülbelül jó a vasam.ezt vérvételekkel igazoltam is.Nekem segitett azt tudom.nevetséges de a külónböző gyógyszerek injekciokat se tudta feldolgozni a szervezetem.

  6. Olyan mindegy mint eszel.,.. Figyelj hogy ne hizz és kész….
    Ha ilyen egyszerű lenne hogy nem eszem ezt meg azt az jó lenne

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük