Riadalmat okozott a sclerosis multiplex betegek körében, amikor április elején a koronavírus okozta magyar halálozási adatokat ismertető lista 40. áldozatának betegségei között az SM is megjelent. A 67 éves asszonynál ugyan rák és magas vérnyomás is szerepelt a betegségek felsorolásában, mégis sok SM beteg megijedt.
Mára már magabiztosabban tekintenek a neurológusok a koronavírus-járvány újabb hulláma elé, legalábbis ami az SM betegek kezelését illeti. Mivel SM-ben az immunrendszer túlműködése okoz az agyban és a gerincvelőben károsodást, az SM-re ható kezelések pedig az immunrendszer működését változtatják meg, pár hónapja még nagy dilemma volt, hogyan lehet folytatni ezeket a terápiákat a járvány idején. Noha vannak még nyitott kérdések, jelenleg úgy tűnik, hogy önmagában az SM nem növeli a vírusfertőzés kockázatát.
– Kezdetben a neurológusok számára sem volt egyértelmű, hogy az immunrendszer működését befolyásoló terápiák közül melyeket folytassuk és melyeket halasszuk. Ahogy teltek a hónapok és gyűltek a nemzetközi tapasztalatok, úgy kristályosodott ki, hogy az SM-ben alkalmazott gyógyszerek többségénél a terápia változatlan folytatása jelenti a kisebb kockázatot – fogalmaz dr. Komoly Sámuel neurológus professzor, a Magyar Neuroimmunológiai Társaság elnöke.
Hozzátette: mivel a globális felmérések még zajlanak, így végleges és biztos álláspont nem alakítható ki, ám eddig úgy tűnik, hogy az SM betegség és annak kezelése az esetek többségében önmagában nem jelent fokozott kockázatot a koronavírus-fertőzés lefolyását tekintve. Egyéni szinten viszont nagy különbségek lehetnek, ezért minden járványvédelmi javaslatot a jövőben is be kell tartani az SM betegeknek. Annál is inkább szükség van hosszú távon is óvatosságra, mert ha lesz is védőoltás a koronavírus ellen, az nem biztos, hogy SM betegeknél is használható lesz.
– Mivel az SM az immunrendszer betegsége, a védőoltások még nagyobb körültekintést igényelnek, mint az egészséges embereknél. Eddig azt láttuk, hogy vannak vakcinák, például az influenza elleni oltóanyagok, amelyek az SM betegeknél bizonyos stádiumokban és adott gyógyszeres terápiák mellett sokkal kevésbé hatékonyak, mint a teljes népességben – magyarázza dr. Rajda Cecília, a Szegedi Tudományegyetem egyetemi docense. Hangsúlyozta ugyanakkor: a majdani védőoltás alkalmazhatóságáról csak akkor lehet felelősséggel nyilatkozni, ha már ismerjük, hogy mely vakcinák lesznek a befutók és elérhetők.