olvasási idő: 5 perc
nehézségi szint: közepes
A nagy mennyiségű sófogyasztás olyan népbetegségnek mondható problémákat okoz, mint a magas vérnyomás és a vezető halálokok közé tartozó szív- és érrendszeri betegségek. Ezért korábban a WHO és az EU is sócsökkentő programot indított el, mely utóbbihoz Magyarország is csatlakozott [1].
Mivel a sclerosis multiplex betegek az átlag populációhoz képest kevesebbet mozognak, esetükben az elhízás, a magas vérnyomás valamint a szív- és érrendszeri betegségek száma is nagyobb, és ezek is jelentősen hozzájárulnak ahhoz, hogy az ő várható élettartamuk elmarad az egészséges emberekétől. Az SM betegek jellemzően nem közvetlenül a betegség miatt, hanem az azzal járó mozgásszegény életmód, illetve fertőzések miatt halnak meg hamarabb. Mindezek alapján további kutatások hiányában is különösen javasolt a sófogyasztás mennyiségének csökkentése az SM-esek számára.
Kutatások a sófogyasztás és az SM kapcsolatáról
Az utóbbi években több kutatás is foglalkozott a sclerosis multiplex és a sófogyasztás kapcsolatával. Bár a sóbevitel mennyisége az SM kialakulásának esélyeit egy kutatás szerint nem befolyásolja [2], két vizsgálat az SM állati modelljén kimutatta, hogy a nagyobb sóbevitel súlyosbítja a betegség tüneteit [3][4]. Egy újabb, már embereken végzett kutatás azt találta, hogy a WHO által is javasolt napi 2 g nátriumot fogyasztókhoz képest a 2-4,8 g-ot fogyasztóknak 2,75-ször, a napi 4,8 g-nál többet fogyasztóknak 3,95-ször több relapszusuk volt a vizsgálat két éve alatt. A közepes mértéknél több nátriumot fogyasztóknak 3,4-szer nagyobb esélyük volt arra, hogy az MRI új léziót mutasson ki náluk, és átlagosan nyolccal több T2 lézió jelent meg idegrendszerükben [5]. Bár a kísérlet alátámasztotta a nagyobb sóbevitel és a megnövekedett betegségaktivitás kapcsolatát, a szerzők figyelmeztetnek, hogy a kutatásukból nem következik az ok-okozati kapcsolat. Elképzelhető a fordított kauzalitás is: akiknek több relapszusuk volt, azok több szteroidot kaptak, és így a közvetett úton mért sóbevitelük és kiválasztásuk a betegség magasabb aktivitásának köszönhető, és nem fordítva – írják a cikkben. (A szerzők ezt nem fejtették ki bővebben, de amennyire a kutakodásom alapján sikerült rájönnöm, a szteroidok nátrium-visszatartást okozhatnak, és valószínűleg így befolyásolhatják a kutatók által mért értékeket, amiből a sófogyasztásra következtettek.) Egy későbbi, több vizeletmintát használó, és ezért várhatóan pontosabb eredményt adó vizsgálat [6] nem támasztotta alá a sóbevitel és a megnövekedett betegségaktivitás kapcsolatát. Később több, a témát érintő kutatás is napvilágot látott, de a kapcsolatot ezekben sem sikerült bizonyítani [7] [8].
Egy szintén egereken végzett kísérlet arra utal, hogy a sófogyasztás és az autoimmun betegségek kapcsolatában genetikai tényezők is szerepet kapnak, és nem feltétlenül hasznos minden kisegér számára a sófogyasztás csökkentése [9]. Egy 2016. februári tanulmány, ami a fentiek mellett még több releváns, a hatásmechanizmust is érintő kutatást is összefoglal, arra a következtetésre jutott, hogy bár a sóbevitelnek több kísérlet szerint is szerepe lehet az SM aktivitásában, ennek tudományos bizonyítása még várat magára [10]. Jól kontrollált, nagyméretű kísérletekre lenne szükség a kapcsolat igazolásához.
Érdemes csökkenteni a sófogyasztást?
Erre a kérdésre már a bevezetőben megadtam a választ: a sófogyasztás csökkentése a nemzetközi ajánlások szerint minden egészséges ember számára fontos. A magas sóbevitel olyan egészségügyi problémákhoz vezethet, amik az SM-eseket az átlagnál nagyobb mértékben sújtják. Bár nem tekinthető bizonyítottnak, hogy a csökkentett sófogyasztás kisebb relapszusszámhoz vezet, vannak olyan jelek, amik erre utalnak, és nincs olyan kutatás, ami szerint a kevés só kifejezetten ártalmas lenne az SM betegeknek.
Mindezek alapján véleményem szerint ajánlott a napi nátriumfogyasztást 2 g alá, vagy akár az American Heart Association által javasolt 1,5 g-ra csökkenteni [11]. Ügyelni kell ugyanakkor arra, hogy a szervezetnek szüksége van nátriumra, és a túlzott nátriumbevitel-csökkentés maga is kardiovaszkuláris (azaz szív- és érrendszeri) kockázati tényező lehet [12].
Mi a különbség a só és a nátrium között?
A konyhasó nátrium-klorid (NaCl), tehát alkotóeleme a nátrium és a klór. 100 g sóban 38,7 g nátrium található. Az élelmiszerek címkéin olykor a sótartalmat, máskor a nátriumtartalmat tüntetik fel, így ha a nátriumbevitelünket szeretnénk mérni, ügyelnünk kell erre a különbségre. Példaképp érdemes átnézni az OÉTI táblázatát a kereskedelmi forgalomból származó élelmiszerek általuk mért sótartalmáról [13].
Ennél egyszerűbb és járhatóbb út az, ha a nátrium mennyiségét felszorzod 2,5-tel, és máris megkapod a só nagyságrendbeli mértékét. Ha például azt látod, hogy az egyik keksz 100 grammonként 0,30 g nátriumot, a másik pedig 0,70 g sót tartalmaz, akkor egy gyors művelettel máris kiderül, hogy az utóbbit érdemes a kosaradba tenned (hiszen 0,3 × 2,5 ⇒ 0,75). Mivel szorozni egyszerűbb, mint osztani, a legpraktikusabb, ha limitként az 5 g sóra törekszel (hiszen 2 g Na × 2,5 ⇒ 5 g só), és inkább a ritkábban előforduló nátriumértékeket szorzod 2,5-tel, mintsem fordítva.
Hogyan csökkentsem a sóbevitelemet?
Sajnos a sóbevitel csökkentése mindenképpen jár némi áldozattal. Például a legtöbb sajt és a feldolgozott húsok olyan nagy mennyiségű sót tartalmaznak, hogy érdemes lehet teljesen elhagyni őket. Az éttermek az átlagember ízlése szerint sózzák az ételeket, ami Magyarországon az ajánlott sóbevitel kétszerese vagy akár négyszerese, így ezek sűrű látogatása sem ajánlott.
Jó hír viszont, hogy a csökkentett sófogyasztáshoz hozzá lehet szokni. Bár eleinte a sótlan étel ízetlennek tűnik, néhány hét alatt megváltozik az ízlelésed, és idővel egyre kevesebb sótartalom mellett is ugyanolyan ízletesnek fogod érezni az ételeket. Ezzel egy időben persze sok termék bántóan sósnak fog tűnni, ami segít ezek elkerülésében.
A sófogyasztás csökkentéséhez a neten rengeteg oldalon kaphatsz tanácsokat (pl. itt és itt), ezért ha úgy érzed, hogy egyedül nem megy a sómegvonás, érdemes utánaolvasnod a témának.
