Introducing, Selma Blair

az Introducing, Selma Blair című film plakátja2018 októberében sokakat meglepett a hír, hogy Selma Blair amerikai színésznő nyilvánosságra hozta, hogy sclerosis multiplex-szel diagnosztizálták. Aki követte a híreket, időnként olvashatott róla, hogyan küzd a betegségével, sőt egy film is készült a küzdelmeiről, amit 2021 októberében mutattak be.

Az Introducing, Selma Blair (Bemutatkozik Selma Blair) nem egy játékfilm, hanem egy több mint másfél órás dokumentumfilm, ami a színésznő iránt alapjáraton nem érdeklődő betegtársak számára is érdekes lehet. Én magam legalábbis nem igazán ismertem a színésznőt és a filmjeit, de ez a két évet felölelő életrajz mégis tudott olyat mutatni, ami miatt érdemes volt megnéznem.

Selma Blair egy kórházi ágyonMinden SM beteg által ismert közhely, hogy az SM ezerarcú kór, de ha valaki egyedül küzd a betegségével, és nem ismer más betegeket, nem feltétlenül tudja elképzelni, hogy ez a valóságban mit jelent. Selma Blairt az SM kifejezetten súlyosan érintette, és néhány tünete még engem is meglepett, pedig az utóbbi években elég sokat olvastam a betegségről.

Selma Blair az őssejtterápiánA magyar SM betegek többsége számára az immunrendszer “újraindítása” útján működő őssejtterápia sem a veszélyessége miatt nem ajánlott, sem az ára miatt nem igazán elérhető. Selma Blair viszont nem csak hogy bevállalta a kezelést, ami komplikáció esetén akár a halálával is járhatott volna, de a terápiáját az elejétől a végéig filmre is vette egy stáb.

Selma Blair őssejt-beültetéseA filmmel nem csak magát az eljárást ismerheted meg, hanem egy beteg szemszögéből is végignézheted, milyen átesni a kemoterápián, szinte teljesen megsemmisített immunrendszerrel, a világtól elzárva lenni, illetve a kezelés után hetekig, hónapokig lábadozni. Ha valaki úgy véli, hogy előbb vagy utóbb akár neki is része lehet egy őssejt-transzplantációban, annak mindenképpen nagyon hasznos film.

Selma Blair nevet egy lépcsőn ülveMint fent is írtam, nem ismerem Selma Blair hollywoodi filmjeit, ezt az önéletrajzát azonban minden betegtársnak és SM iránt érdeklődőnek jó szívvel ajánlom.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük