Neurodegeneráció sclerosis multiplexben

olvasási idő: 2 perc
nehézségi szint: közepes


Agyunkban az egyes neuronok hosszú nyúlványokon, úgynevezett axonokon keresztül kapcsolódnak össze, melyek myelinnel vannak borítva. A sclerosis multiplexről szóló ismeretterjesztő cikkek szinte kizárólag arról szólnak, hogy az immunrendszer megtámadja a myelint, és emiatt a betegnek relapszusai vannak. Csak ritkán esik szó arról, hogy az SM-nek van egy myelin-károsodástól független, neurodegeneratív komponense is [1].

axont borító myelinhüvely

Az SM betegek hosszú távú progresszióját nem a myelin sérülése, hanem az általa burkolt axonok leépülése befolyásolja a leginkább. Az axonok pusztulását nevezzük neurodegenerációnak. Bár az axonok sérülései általában a myelin károsodását követik, a kutatások szerint attól függetlenül is jelen vannak a betegek idegrendszerében [1], sőt, egyes kutatók szerint az SM páciensek bizonyos csoportjában az is előfordulhat, hogy az axonsérülések megelőzik a myelinburok gyulladását [2].

A neurodegeneráció már a betegség elejétől fogva jelen van [3], és a jóindulatú SM betegeket is érinti [4]. Míg a betegség relapszáló-remittáló szakaszában a sérült axonok funkcióit az idegrendszer többé-kevésbé helyettesíteni tudja, a másodlagos progresszív SM-ben az állapotromlásért már főképp a neurodegeneráció lehet a felelős [5].

Mivel a súlyosbodásnak ez a formája részben független a myelinsérüléssel járó gyulladásoktól, az immunrendszer működését befolyásoló gyógyszerek és életmódbeli javaslatok nem hatásosak a megelőzésében. A neuroplaszticitás növelése [6] segíthet a neurodegeneráció hatásainak csökkentésében, magát az axonsérülést azonban nem befolyásolja. A sérülés megelőzésére jelenleg is folynak kísérletek, várhatóan egyes antioxidánsok [7] és talán a kannabisz is lassíthatja a folyamatot [8].

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.