Lumbalpunctio: élménybeszámoló és tanácsok

olvasási idő: 5-6 perc


Lumbalpunctio sematikus képeA lumbalpunctio (más néven gerinccsapolás, angolul lumbar puncture vagy spinal tap) célja az agy-gerincvelői folyadék 3-5 ml mennyiségű lecsapolása a gerinccsatornából. Mivel a módszer elméleti kérdéseiről számtalan helyen lehet olvasni a neten magyar nyelven is (ez a linkgyűjtemény remek kiindulópont), ezért én gyakorlatiasabbra veszem a figurát.

Engem már előző nap tájékoztatott a neurológusom, hogy másnap végrehajtja rajtam a vizsgálatot, amennyiben beleegyezésemet adom. Sürgős esetben ez a felkészülési idő nyilván kiesik, pedig nekem igen hasznos volt ez a hosszas ráhangolódás. Egyfelől gyorsan utána tudtam nézni a neten, mi vár rám, mit kell tennem, mik az esetleges komplikációk, hogyan néz ki az eljárás. Vannak, akik nem szeretik előre tudni, milyen szörnyűségek várnak rájuk, én nem közéjük tartozom, engem inkább a magabiztos tájékozottság nyugtat meg. Másfelől, mivel tudtam, hogy az első 24 órában nem szabad felkelnem, megpróbáltam elintézni, hogy kakilnom ne kelljen majd az ágytálba. Ennek érdekében reggeltől le sem ültem, csak sétafikáltam, tornázgattam, ugráltam, és guggolásokat végeztem. Ennek meg is lett az áldásos eredménye, mert a kitűzött időpont előtt sikerült kakilnom és utána lezuhanyoznom.

Hogyan zajlott a lumbálás?

Lumbalpunctio ülő pozíciója

A vizsgálat a kórházi ágyamon történt, amit a neurológusom végzett két segítő asszisztenssel. A szobában lévő összes embert, betegeket és hozzátartozókat egyaránt kiküldték erre az időre, így csak négyen voltunk jelen. Az ágy szélére ülve előre kellett hajolnom a képen látható módon. A pólómat nem kellett levennem, csak felhúztam a hónaljamig.

Annak ellenére, hogy a tű látványa számomra igen vastagnak tűnt, a szúrás meg sem kottyant. Amikor beérkezett a testembe, vicces módon a hasam kezdett el élesen nyomni, valószínűleg egy oda érkező ideg közelében járhatott a tű. Mivel ebben a magasságban a gerincvelő már vékony idegekre bomlik, amik lebegnek a gerincvelői folyadékban, ezek a tű közeledtével kitérnek előle. Ezért alaptalan az a félelem, hogy egy pontatlan tűszúrástól vagy csupán a balszerencse folytán lebénulhat a páciens.

Lumbálás helye néhány órával a vizsgálat utánMialatt az orvos kihúzta a tűt, egy nagy levegőt kellett vennem, na, az fájt, de olyan jellegzetesen, hogy utána még napokig fel tudtam idézni ezt a fájdalmat, egészen addig, amíg a szuri nyoma teljesen érzéketlenné nem vált. A csapolás helyét azonnal beragasztották egy nagy adag gézlappal, ráhúzták a pólómat, és rögtön lefektettek hasra az ágyamba, párna nélkül.

Az első 24 óra

Ivás fekve, egy infúziós csövön keresztülAz első két órában végig teljesen vízszintesen kell maradni. A másik tennivaló, hogy 24 órán belül tanácsos legalább 3 liter folyadékot fogyasztani, hogy minél gyorsabban újratermelődjenek a gerincvelői folyadék hiányzó cseppjei. Ehhez én kaptam egy infúziós csövet, és azon keresztül tudtam hason fekvő állapotban is kortyolgatni, mintha szívószálon keresztül ittam volna a vizet.

A bőséges folyadékbevitelnek persze sűrű pisilés az eredménye, ami elsőre meglepően nehezen ment nekem. Én nem vagyok egy szégyellős alkat, nyilvános öltözőkben vagy orvosoknál sosem szemérmeskedem, mégis feszélyezett, hogy égnek álló, meztelen fenékkel egy kisebb közönség (betegtársak, nővér, hozzátartozóim) arra várt, hogy belecsurgassak a tálba. Mindmáig nem tudom, hogy inkább ez a képtelen póz vagy a pszichológiai akadályaim miatt alakult-e úgy, hogy akármennyire is feszítette a hólyagomat a régóta gyűjtögetett pisi, teljes erőmmel nyomnom kellett, hogy cseppekben távozzon belőlem, és percekig tartott, mire egy adaggal végeztem. Később, amikor már nem csak hason volt szabad feküdnöm, háton fekve, az ágytálat a fenekem alá helyezve egy kicsit könnyebben ment, de mivel az idő előrehaladtával egyre nagyobb nyomással tudtam pisilni, biztos vagyok benne, hogy pszichológiai faktorok is belejátszottak a lúzerkedésembe.

Mivel én alapjáraton sem szoktam hason feküdni, az első két órás hason fekvés során iszonyúan fájt a derekam. Ha egy kisebb, laposabb párnát vagy összehajtogatott törölközőt a hasam alá tettem volna, ezt valószínűleg meg tudtam volna előzni, és talán a felépülésemet sem akadályozta volna, de ezt érdemes megkérdezni az orvostól, ha valaki derékfájós.

Az ebédet én úgy oldottam meg, hogy az ágyam magasságát felemeltem annyira, hogy a fejem egy szintbe kerüljön az éjjeliszekrényemmel. A tányér és a fejem közé terítettem egy kis abroszt, mert borítékolható volt, hogy le fogom csöpögtetni az ételt.

Az első 24 órára az utolsó tippem az, hogy ha lehetséges, ujjatlan pólót vagy trikót viselj. Én egy pólóban voltam, és sokat görcsöltem azzal, hogy miközben  úgy fordultam az ágyon, hogy a fejem az ágyon maradt, a pólóm ujja rátekeredett a vállamra, és szorított. Próbáld csak ki! Ez persze csak egy apró kényelmetlenség a sokkal nagyobb horderejű kellemetlenségek mellett, de ha nyár van, és tök mindegy, mit viselsz, akkor érdemes minél kevesebb bosszúsággal tölteni ezt az időt.

Felépülés

Előrehajolva kevésbé fáj a fejed

A második naptól már szabad párnát raknod a fejed alá, és fel lehet kelni vécére járni, de mivel általában még napokig hasogatóan, már-már szédítően fáj az ember feje, mihelyt nem vízszintesbe kerül, ezért a következő napokat még sanszosan az ágyban fogod tölteni. A fejfájástól amúgy nem kell megijedni, mert tényleg csak akkor van jelen, ha felemeled a fejed. Az első napon én már szélsebesen ugyan, de lezuhanyoztam, és igaz, hogy nagyon kínlódtam közben, megérte a komfortérzetért. Úgyis egy perc alatt megszűnik a fejfájás, mihelyt vízszintesbe vágod magad. Ebben a pár napban érdemes előrehajolva, gyorsított tempóban közlekedni. :]

Én éppen egy héttel a lumbálpunkció után jutottam el arra a szintre, hogy már teljesen felegyenesedve jártam, és szinte korlátlan ideig tudtam függőleges helyzetben maradni anélkül, hogy ágyba szólított volna a fejfájás.

Videó

Aki kíváncsi, megnézheti videón is, mi történik a beteg háta mögött, de csak azoknak ajánlom, akik nem érzékenyek az orvosi jelenetek látványára.

Mentés

36 thoughts on “Lumbalpunctio: élménybeszámoló és tanácsok”

  1. Sziasztok! Nekem épp három hete volt gerinclumbálásom. Hát engem pszichésen és fizikailag is nagyon megviselt. Az első 24 órában, igaz többször felkeltem vizelni, meg wc re is kimentem, mert sok látogató (hölgyek) volt a kórteremben. 8 napig fájt nagyon a fejem, igaz vízszintes helyzetben egyáltalán nem. Aztán a következő hét már istenes volt, de atarkómat éreztem (tompa nyomásérzet) és nagyon enyhe szédülés és kis hányinger idönként jelentkezett. Ez fokozódott, amikor fokozott fizikai tevékenységet (siettem, havat lapátoltam) Úgyhogy javasolt a pihenés 2..3 hétig. Lehet, ha nem kelek fel az első 24 órában akkor nem visel meg Ennyire, de engem sem tájékoztattak erről és korábban nem volt még lumbálásom. Adja Isten, ne is legyen többet. Most a harmadik héten kezdem úgy érezni, hogy lassan de biztosan visszanyerem régi énemet. Mint írtam ez a fejfájás pszichésen is megviselt, pánikreakcióim voltak de azt enyhe nyugtatókkal kezelni tudtam. Egyébként általában soha nem szedek gyógyszert. Tehát most a 21-k napon már O.K. érzem magam. Szerencsére a lumbálás eredménye negatív volt,azaz víztiszta volt a levett minta, meg szerencsére a többi vizsgálat is. 4 napot voltam igazából az ajkai kórházban, amig megtörténtek a kivizsgálások. Mindezeket azért írtam le, hogy segítsek információval annak aki lumbálási állapot után van, hogy mi várható a saját példám alapján, egyfajta bátorításként. Én is keresgettem a neten mikor a fejfájásom még tartott, de nagyon kevés tapasztalati/sorstársi leírást találtam. Úgyhogy fel a fejjel, pihenni és bizakodni kell a felépülésben. Egyébként 59 éves, életemben sokat sportolt férfi vagyok. Üdv. minden jót!

  2. Nekem másfél hónapja volt gerinc lumbálásom.Egy hetem volt utána nézni.Sok hülyeséget összeirnak.Reggel bementem 10 orakor megcsinálták nagyon féltem tőle de kellemesen csalódtam még annyira sem fájt mint a vérvétel azt sem vettem észre amikor kihuzták a tüt csak mondták hogy vége kb 2 perc volt.Utána 12 óra fekvés szigorruan meg 3l viz megivása.Ágytálat kaptam .A fejem egyáltalán nem fájt.Este 10 kor kimentem wc-re aztán alvás .Reggel már nem volt semmi gondom.Nem kell tőle félni nem szabad felkelni meg inni inni.

  3. Sziasztok. Nekem ma délután fél 2kor volt gerinclumbálásom. Maga a vizsgálat kellemetlen de teljesen kibírható. Azt mondták 2 órát kell feküdni,aztán próbáljak felkelni, ha szédülök pihenjek még. Én pont 2 óra elteltével felkeltem mivel a sok folyadéktól wc-re kellett mennem. Semmi probléma nem volt. Kimetem egyedül. Az első egy óra volt kicsit kellemetlen mert fájt a jobb karom, illetve zsibbadtak a lábaim. Aztán ez elmúlt. 3 órával a vizsgálat után egyedül sétáltam el az mri vizsgálatra majd ott vártam még ülve 10 percet. Gyaloglás és ülés közben fájt a szúrás környéke,de elviselhető, bár az sem biztos hogy a vizsgálat miatt fájt. Lehet a fekvéstől és mert 2 porckorongsérvem van. 4 órával a vizsgálat után kint sétáltam a kórház udvarán. A hátfájáson kívül semmi problémám nincs. A vizsgálat előtt utánaolvasgattam hogy mire számítsak és majdhogynem már le is akartam mondani a vizsgálatot a sok szörnyűségtől amit olvastam. Kellemesen csalódtam. Azért írtam csak le,mert nekem is jól esett volna egy ilyet olvasni a sok rosszul járt ember mellett.

  4. Sziasztok! Én is megírom a történetem. Ma délután nekiállt az orvosom,nekem irdatlanul fájt plusz mellé pánikrohamot kaptam. Kaptam egy nyugtatót meg 1 órával később egy másik doktornőt. Na az meg annyira se fájt mint a vérvétel. Én azt mondom,hogy mindenki legyen nyugodt és a legtapasztaltabb dokit kérje. 31 éves vagyok. Mindenki jó lábadozást én még nem kelhetek fel,azt mondták 24 órán keresztül. Ágytál nekem is nehez ment.

  5. Sziasztok!
    A tanacsotokat szeretnem kerni mert nagyon elvagyok keseredve. Tobb mint ket hete vettek tolem gerinvelofolyadek mintat. Utanna 24 orat fekudtem aztan haza engedtek. Ra ket napra kezdodott a jellegzetes fejfajas es amikor viszintesbe fekudtem elmult. Viszont a 4.-ik naptol kezdve megvaltozott az ornyergemet nyomta es inkabb elol es hatul bal oldalon a fejemet, valamint kozeppen a homlokomat. Es nyomta es nyomta, ha lefekudtem akkor nem annyira fajt de a nyomast akkor is ereztem. Es ez a mai napig igy van, ennek mar ket hete es semmi valtozas. Az orvos azt mondta nem tudja miert faj a fejem, mert a lyuk amit ejtettek az mar biztosan begyogyult. Amikor kohogok, vagy nevetnek, vagy lehajolok nagyon bele hasit. Amugy meg folyamatos nyomast erzek a fejemben ami ahogy a nap tellik egyre rosszabb. Nem segit fajdalom csillapoto sem, se viz, se kave. Az orvos azt mondta remeljuk majd magatol elmulik, de ez nem nagy vigasz. Foleg mert azt se tudja miert faj meg. Ezert irok hatha volt valakinek ilyen tapasztalata es tudna nekem tanacsot adni. Elore is koszonom valaszotokat.

    1. Ezzel kapcsolatban mi sajnos nem tudunk segíteni, de érdemes lenne egy másik orvost is felkeresned egy második, független szakvéleményért.

    2. Kedves Veron, érdeklődni szeretnék, hogy alakult az állapotod szeptember óta. 11 napja hajtottak végre nálam lumbálpunkciót és azóta nem múlik a fejfájás, nyomás érzés, homályos látás bal arc zsibbadás és bedugult fül érzés. Még fekvő helyzetben is. Kérlek, aki tud, mondjon pár biztató szót, hogy jobb lesz ez, mert nagyon el vagyok keseredve. Köszönöm

  6. Sziasztok ,
    Nagyon erdekelne hogy mik voltak a vizsgalat elott a tuneteitek .
    Nekem egy eve zsibbad mindket talpam es a labaim hatso izmai nagyon feszulenk mindket oldalon . A gerinccsapolast javasoltak de oszintenszolva nem bizok a nemet orvosokban .

    1. Szia! Érdekelné mi van veled! Nekem is ilyen zsibbadásos tünetem van hónapok óta,4 napja csapoltak agyvizet meg nem tudok semmit!
      Remélem meggyógyultál!
      Ildikó

  7. Sziasztok.Nekem 8napja végeztek gerinccsapolast,es a hátam meg mindig nagyon fáj.Ahogy itt olvasom a hozzaszólásokat,mindenki a fejfájásra panaszkodik.Esetleg van itt valaki,akinek a háta is nagyon sokáig fájt a csapolás után.Mert nálam ez a fájdalom sokszor már elviselhetetlen.És félek,hogy ez meg sokáig fog tartani.

  8. Sziasztok! Rajtam két napja hajtottak végre lumbálást. Közvetlenül utána 2 órát feküdtem; 2 óra elteltével kiengedtek a mosdóba is. Ez kora délután volt. Este már felülve ettem az ágyon. Másnap saját lábon mentem MR vizsgálatra. Tehát nem kellett feküdöm 24 órát. Másnap iszonyatos fejfájás gyötört;erre még az MR vizsgálat irtózatosan hangos csattogása rátett 10 lapáttal. Viszont a gyógyszer és az alvás segített rajta. A fejem kicsit még ma is fáj, de nem vészes. Maga a lumbálás nem volt olyan borzasztó, pedig tartottam tőle. Nem mondom, hogy önként jelentkeznék még egy ilyenre, de utólag visszagondolva nem tudom felidézni azt sem, hogy milyen érzés volt, illetve hogy mennyire fájt,mert talán nem is éreztem különösebb fájdalmat. Akinek javasolják az orvosok, mindenképpen vegyen részt lumbáláson, mert a gerincvelőből egyértelműen megállapítható például az SM betegség is. (És emellett sokminden más is.)

    Fel a fejjel mindenkinek! 🙂

  9. Sziasztok. Nekem ma volt gerinccsapolásom.Nekem nagyon fájt a behatolás.És rosszul is lettem .Borzalmas hányingerem volt és le zsibbad a fejbőrön.Aztán jött a fejfájás.Engem megviselt.De szükséges volt hogy kiderítsék mi a bajom. Jó kitartást hozzá

    1. Szia! És megkerdezhetem milyen tuneteid voltak hogy ajánlottak neked ezt a gerinccsapolast? Köszönöm

  10. Nekem valószínűleg lesz lumbálás, de nem tudom melyik szakaszon. A gerincemet 3 éve műtötték az 5-ik csigolyánál egy ciszta miatt. Szólok az orvosnak ez biztos, de egyébként amikor a lumbálás zajlik azt más csigolyánál is elvégzik? Pont a szédülés miatt kell ezért elképzelhető hogy a nyakamnál vesznek agyvizet, na attól eléggé tartok. Szóval a kérdésem, melyik csigolyánál csinálták akinek csinálták?

    1. A lumbálást mindenképpen az ágyéki (azaz lumbális) szakaszon végzik, az L3/L4, az L4/L5 vagy az L5/S1 csigolyák között, mert itt a legbiztonságosabb. Az L1 vagy L2 alatt a gerincvelő véget ér, és innentől lefelé az idegek olyan idegszál-kötegekben folytatódnak, amelyek elmozdulnak, kitérnek a tű útjából, anélkül, hogy az idegek megsérülnének.

      Egy kép a gerinccsigolyák elhelyezkedéséről: https://uihc.org/sites/default/files/styles/large__900x600_/public/howspineworks107.jpg?itok=Y9rUHkaO

  11. Sziasztok!Nekem ma volt gerinccsapolas egy nemet korhazban.Itt csak 1 orat kell haton feküdni,aztan fel lehet kelni.Nekem pont fejfajas miatt csinaltak,remelem nem fog meg jobban fajni.Elmentem setalni de picit szedülök,inkabb fekszem.5 honapja is volt,akkor napokig fajt a hatam utana.

  12. Sziasztok! Rajtam 7 napja végeztek lumbálást SM gyanúja miatt. Maga a szúrás túlélhető, mert nem tart sokáig, bár én az érzéstelenítő mellett is éreztem, hogy egy tű van a hátamban. Az érzéstelenítő beadásakor lezsibbadtam, hóhullámom lett, kivert a víz, de elvileg a stressz miatt lehetett. Nekem is 2 órát kellet hason feküdnöm. A 24 órás fekvés nah az gyilkos volt. 10 óra magasságában szúrtak, este 8 órára kettéhasadt a hátam a matrac vagy a fekvés miatt, tiszta kínlódás volt az egész estém. Kaptam fájdalom csillapítót, de nem sokat ért.
    Fejfájás … hm már amikor először felkeltem éreztem, hogy ez nem lesz jó … mindegy hazaengedtek, feküdjek sokat meg igyak. 6 napon keresztül fájt a fejem amikor felkeltem … borzalmas volt. A derekam szintén fáj bár azt nem tudom, hogy a fekvés vagy a szúrás miatt.
    Jó tanács!!!
    Ezt már a házi orvosomtól tudtam meg aki aneszteziológus is a fejfáját lehet különféle gyógyszeres kezelésekkel kezelni, nem kell szenvedni van rá gyógyszer aneszteziológus tud ebben segíteni elvileg, érdemes utána járni, hátha.
    Túl lehet élni nem a legjobb, nekem 7 napom ment rá és nem volt kellemes a felépülési időszak, de elvileg ez mindenkinél máshogy alakul.
    Egy kis jó tapasztalat is a kórházban az ápolónők nagyon cukik, segitőkészek voltak, szerencsémre, tényleg nem erre számítottam. Az ágytállal nagyon nehezen barátkoztam meg.

  13. Sziasztok! Ma volt lumbálásom, mivel sm beteg vagyok, és ezt a vizsgálatot még nem csinálták meg. A szúrás egyáltalán nem fájt, aztán saját lábamon bementem a szobâba, fél órát hason feküdtem, aztán a többiekkel ebédeltem. A nap folyamán nagy nehezen megittam 3,5 liter vizet, a fejem nem fájt, a keresztcsontom csak tompán. Holnap megyek haza😉Ez Ausztriában történt.

  14. Sziasztok! Én szerdán estem át a beavatkozáson. Már pár hete tudtam, hogy szükséges a diagnózis miatt, így fel tudtam rá készülni, én jobban féltem az ágytálazástól, amire végül szerencsére nem is volt szükség. A szúrás abszolút nem fájt, kellemetlen volt csak. Szerdán teljesen jól voltam, ittam sokat, felkelhettem mosdóba. De másnap jött a neheze, a hátam teljes területe sajgott, feküdni is alig bírtam, ha felültem a fejem akart ketté szakadni, szédültem, hánytam többször is, zsibbadt a bal lábam. Mára már szerencsére minden mérséklődött, a fejfájás már a legerőteljesebb.
    Úgyhogy számomra a beavatkozás nem rossz emlék, ellenben a mellékhatásaival. 😀

  15. Sziasztok!

    Sosem csináltam még ilyet, de ugy gondolom, hogy aki a kezelés előtt all és szeretne felvilágosultam érkezni, annak jól jöhet.
    Tegnap engedtek haza a korházból, ahol rajtam is elvegezték ezt a beavatkozást.
    Nekem nem volt egy pillanatnyi időm sem felkészülni, hogy mi vár rám, de talán így volt a legjobb. Látóideg gyulladással került korházba, es hogy a kezelő orvosom pontos kórképet tudjon felállítani, így elvegeztem a beavatkozást.

    A fentiek leírt szerint történt nálam is, annyi különbseggel, hogy a 5. szúrasra sikerült a mintát levinni. Mivel akkor sok volt bennem az adrenalin akkor nem is fogtam fel a fájdalmat. Aznap 2 óra után már énis felkeltem, hiszem wc re kellett mennem, de aztán vissza is pihentem. Sajnos a fejfájásom meg mindig tart, így 3 nap után, de természetesen érzem a javulást. Es egy jó tanács sok sok sok folyadék es nem szabad felkellni!!! 🙂

  16. Sziasztok!
    Olvastam a cikket és a hozzászólásokat, nagyon jó ez az oldal, hogy ennyi információ van fenn. Én még nem tudom a diagnózist tavaly indult a jobb talpam érzéketlen volt, el is mentem kivizsgálni a dolgot, azóta is tart. Tavaly decemberben a bal lábam olyan szinten lezsibbadt, hogy ráállni is alig tudtam és rettenetesen viszketett, mintha hangyák mászkálnának rajta. Voltam gerinc és koponya MR vizsgálaton, vep-sep-en. A héten csak telefonon tudtam a Doktornővel beszélni a vírusjárvány miatt. Ő csak annyit mondott, hogy gyulladás van az agyamban és amint lehetséges szeretne agyvíz mintát vetetni. Tudom, ez csak egy weboldal és senki se orvos itt, de annyira aggódom, nem is a mintavétel miatt, hanem, hogy ki tudja meddig húzódik el ez az egész. Valaki volt hasonló helyzetben? (Mármint valami oknál fogva elhúzódott a vizsgálat) Engem nagyon megijesztett ez a gyulladás. Nyilván magamat se akarom diagnosztizálni, de amikor rákerestem az eddigi vizsgálataimra, mindig az SM oldalra bukkantam.

  17. Sziasztok!
    Nekem a múlt héten volt minta vétel, ami két napon keresztül tartott. Az első nap délután két szúrás ellenére sem sikerült a mintavétel. Másnap délelőtt egy másik doktornő elsőre talált. Maga az eljárás nem fájt, de nyilván fél az ember a beavatkozás előtt. Délelőtt fél 10 körül volt a mintavétel, ami után egyből lefektettek. Este fél 8 körül felkeltem és sétáltam egy kicsit. Nekem semmi fejfájás és egyéb panaszom nem volt. Nem azt mondom, hogy naponta mennék önként a beavatkozásra, de egy vérvétel fájdalmával volt egyenlő. Persze a doktorok mindent alaposan elmagyaráztak és a nővérkékkel együtt profin és együtt érzően kezeltek, amit innen is köszönök!

  18. Végül látóideg gyulladással kerültem be a kórházba és ha már ott “jártam” megejtették a gerinc sápolást is. Én nagyon féltem, de a doktor úr aki levette nagyon profi volt. Csak a lidokain beadása fájt a többi nem, inkább az ijedtség és hát nyilván kellemetlen érzés volt. A szemem miatt szteroidot kaptam így külön szobába voltam elkülönítve, így volt saját kis mosdó is. Sokat feküdtem és ittam, nekem azt mondták inni és pisilni felkelhetek és úgy fekhetek ahogy tetszik, csak feküdjek sokat. Oldalt feküdtem leginkább. Másnap hazaengedtek, nem fájt a fejem, úgy örültem, hogy itthon lehetek 6 nap után és annak is, hogy végül meglett ez a mintavétel is. A fekete leves épp itthon jött, a hasogató fejfájással, hiába ittam, csak a fekvés segített. 1 hét után már kicsit fel tudok kelni, de még mindig fáj a fejem ha sokat ülök vagy mászkálok itthon. Remélem ez is elmúlik, és a látásom is hamar visszajön, bár arra 4-6 hetet mondott az orvos.
    Összességében nem egy bakancslistás élmény ez a sápolás, de az én érdekemben történt, remélem többször nem kell csinálni 🙂

  19. Én 3.11-én voltam bent lumbáláson. Nagyon féltem, de kevésbé fájt. Inkább kellemetlen volt. Egyedül a lidokain beadása volt rossz.
    Utána feküdtem, de a fejfájás kitartott vagy két hétig. Csak 1-2 órát tudtam függőlegesen lenni. Lefekvésre szinte azonnal elmúlt.
    Túl lehet élni.

    Egy nagy bajom van, hogy a vírus helyzet miatt a mintát azóta sem vizsgálták be a laborban. Emiatt másfél hónapja várom, hogy kiderüljön mi a bajom.

  20. Sziasztok !
    Németországban elek 32 éves férfi vagyok . Kullancs csípés végett kerültem odáig ,hogy gerincvizet vegyenek tőlem mert vèr alapján nem tudtak milyen is az a baktérium ami bennem van :/
    Nagyon rendes volt az orvos és az ápolók is kedvesek !
    Bent a szobában történt a csapolás , szék a lábam alá párna be a hashoz előre hajolás és a doki pár perc után be is tolta a tűt . Kellemetlen volt erős szűrő érzés ott hátul , kisugárzott előbb kicsit jobboldalra aztán bal oldalra .
    Ki birtam túl éltem . De nem kellemes .
    Mostani panasz nincs 1,5 liter vizet ittam meg , előtte egy teát és most is egy tea .
    Fejfájásra per pill nincs panaszom illetve semmilyen fajdalomra , óvatos mozgással minden megközelíthető . Jobbulást mindenkinek .Pál 😘 ha kérdés lenne bátran meg friss a dolog .

  21. Sziasztok!
    Én ma kerültem kórházba agyhártyagyulladással, és 6 órával csapolás után akadtam az oldalra, ezzel is próbálva elütni az időt, nem igazán megy a háton alvás dolog.
    Én nálam a fájdalom pár másodpercig tartott, először jobb majd a bal oldalamban,intenzív volt, egy ideg még biztos nem felejtem el. Nem tudom melyik ideg mellett haladt el a tű, de kéztől talpig nyilalt a fájdalom,nem kímélt.
    Az ágytál használata látom mindenkinek mumus, hát nálam sincs ez másképp, jelentem, még nem érett meg bennem az,hogy használjam. Bírjuk míg lehet 😅
    A fekvés, na az nagy kinlódás, de egyébként semmi komoly fájdalom. A fejem fájt eddig is, nem igazán érzékelek erősebb fájdalmat vagy szédülést mint eddig.

    Viszont nekem nem mondták ezt a sok vizet kell inni dolgot, szóval ez úgy új dolog számomra. Köszi az infót! 🙂

    Ki lehet ezt bírni, de azért legyünk meg nélküle 🙂
    Üdv,Vivi

  22. Sziasztok.
    Hát átt estem én is egy lumbáláson nem szeretném ha megismételnék valaha.
    Sajnos a harmadik nekifutásra sikerült doktornönek le venni a folyadékot a harmadik szurásnál már nagyon ideges volt ö is és én is, majdnem hogy eggyütt káromkodttunk.
    Keddi nap vették le ma pedig vasárnap van, de huszperc töl tovább nem tudok fent lenni úgy fáj a fejem.
    Semijen fájdalom csillapító nem hat rá még ha hármasával szedem akkor sem. Remélem mihamaréb véget ér ez a borzadáj!!

  23. Sziasztok,
    Nagyon hasznos posztokat olvastam, rendesen be is ijjedtem az egész dologtól a lumbálás előtt. Nekem tegnap csinálták meg, és bár nem volt kellemes abszolút elviselhető volt. Az utópanaszokat pedig kis odafigyeléssel szerintem szépen el lehet kerülni.
    Maga a beavatkozás egy lidocain injekcióval kezdődött ami teljesen viselhető, és arra jó,hogy a második szúrás a bőrbe már fájdalommentes legyen. Amikor csontot ér az egy kicsit vacak, ilyen tompa kisugárzó fájdalom. Nekem picit nehezen talált be a doki a csigolyák közötti résbe, amikor megvolt azt viszont érzetem, mert óhatatlanul is hozzáér valamelyik kilépő ideghez. Ez nekem jobb lábamba leszaladó áramütés szerű érzés volt, ami kb egy másodperc. Utána már szépen csöpögött is a liquor. 6 csővel vettek, kb 1 perc alatt megvolt. Utána hirtelen mozdulattal vette ki a tűt a doki, és az nekem egyáltalán nem volt kellemetlen. Összességében a végén úgy éreztem a vérvétel amit előtte csináltak rosszabb volt.

    Ezután 24 óra szigorú fekvés, amiből az 1. óra hason és soksok folyadék. Én már a beavatkozás előtt reggel elkortyoltam egy liter vizet. A többit pedig az infúziós cső az ásványvizes üvegben technikával lassan kortyolgattam egész nap. 10kor volt a szúrás, 11re megittam még egy litert hason. Aztán nem keltem ki hanem feküdtem a hátamon, és néha oldalt. És ami még nagyon hasznos, hogy a vérvételnél már beraktak egy branült így dél körül kaptam egy fél liter fiziológiás sóoldatot infúzióban. Ha ilyet nem adnak alapból, akkor kérjetek. Estére kb 5 liter folyadékot ittam mindig kortyolva plusz az infúzió. Nem győzték cserélni a vizet meg a kacsákat. Este már rám is szóltak, hogy mostmár ne igyak többet, mert vízmérgezést kapok (ilyen is van). Az evést is fekve oldottam meg. Vittem olyan kaját, amit meg lehetett így oldani. A kórházi kosztot amúgy is inkább kihagytam.

    Mára egy kis derékfájáson kívül semmi bajom. Azt mondták azért, mert mindent szépen betartottam. Mondjuk, lehet alkatfüggő is, de egy próbát megér.
    Szóval 3 dolog: 1. betartani a fekvést 2. soksok víz 3. infúzót kérjetek!

  24. Sziasztok! Tegnap előtt kórházi kivizsgálás részeként volt részem a lumbálás élményében. Nálam asszonykám nézett utána mire kell felkészülnöm, mire vigyázzak utána. Mivel fejfájós vagyok, ettől féltem a legjobban. A szokásos ülő pozícióban végezték el a beavatkozást, addigra már működött a zabszem effektus, főként mert az egyik szobatársnál előttem már negyedszer próbálkoztak, eredménytelenül 🙁 Mikor az első szúrás nálam sem hozott eredményt, minden rosszra felkészültem. A második sikeres volt, kellemetlen de nem elviselhetetlen fájdalommal járt, inkább a stressz hatása volt, hogy utána az izmaim teljesen begörcsöltek, alig bírtam felállni a székből. Kísérve, saját lábon értem az ágyig. Vízszintes hason fekvés következett. Na ez volt számomra az igazi megpróbáltatás, mivel egy korábbi biciklis baleset miatt a nyakam piszkosul fájt. Két óra után jött a háton fekvés, melyet 22 órán keresztül betartottam. Kaptam 2 adag infúziós folyadékot és ittam, ittam és ittam. Ezek miatt kis túlzással többet voltam a WC-n mint az ágyban. Tehát kb. négy órával a beavatkozás után kicsoszogtam pisilni. Azután pedig óránként. A hason fekvés után kaptam egy fájdalomcsillapítót, mert a nyakamtól megfájdult a fejem. Szuper volt 15 perc után rendben voltam. A 24 óra után mennyei volt oldalra fordulni és szúnyókálni. Másnap kérdezték, hogy vagyok, fáj-e a fejem? NEM FÁJT 🙂 És azóta sem. Harmadnap hazaengedtek én pedig meg sem vártam a feleségemet, hanem kezemben a táskámmal, busszal, reggeli meglepetésként becsöngettem otthon. Tapasztalatom szerint egy kis stressz előtte nem árt, mert az ember igyekszik betartani mindent, amit mondanak. Be kell tartani 2 + 22 órát. Hasznos volt az infúzió és a sok, sok víz. Szerencsém volt, hogy mozgásképes vagyok és nem kellett a kacsával megbarátkoznom.

  25. Sziasztok!Én tegnap estem át rajta,kórházba kerültem még hétfőn,erről szó sem volt,hogy szükséges lehet!
    Németországban élek,lehet itt máshogy kezelik,de ahogy olvasom kicsit aggódom,mert full gyorsan átestem rajta,persze fájt,de annyira vészes nem volt,és nekem azt mondták 1 óra és már felkelhetek,nem is volt vízszintesen az ágyam,és már 1 óra után már mászkáltam,előtte is fajt kicsit a fejem szóval meg se éreztem,hogy ettől lenne az egész.Annyi,hogy ma fáj a derekam,kicsit lassabban sétálok,de hál Istennek minden oke.De köszi a tanácsot a vízzel kapcsolatban,mert nekem ezt se mondták.
    Hasonló élményt mindenkinek 🙂

  26. Nekem 4 éve volt mert agyhárgyagyulladasom volt es nagyon jol emlékszem ra nekem 3 szor vagyis 6 volt mert az utolsó alkalommal 2 x elrontották így 3 ra sikerült de nem vartak
    szúrtam is…
    Ilyesztő volt 17 evesen ugy hogy soha nem voltam korhazba korabban .
    De szerencsere se evel az eljárásal se maga a betegseg miatt nem lett bajom hálla a jó istennek túléltem nincs semmi bajom szerencsére! De soha vissza nem szeretném elkapni ezt a hülye betegseget mert sajnos vissza eshetek :((

  27. Sziasztok!
    Nekem 2020.08.24-én volt lumpbálásom. A kórházi ágyamon történt, ketten voltunk lumpbálva a 3 fős kórteremben. A Pécsi neurológiai klinikán voltam, és a Főorvos úr végezte. Azt mondta nem közvetlen a gerincből veszi, hanem van gerinc alatt egy kis zsák, amiből letudja szívni az agyvizet. Nagyon pozitív tapasztalataim vannak, kellemesen csalódtam a vizsgálatban. Egyáltalán nem fájt, pedig érzéstelenítést sem kaptam. Se a beszúrást, sem a tű kihúzást nem éreztem. A fejem és a derekam sem fájt utána sem. 2.5 liter vizet fogyasztottam aznap. Azóta is panaszmentes vagyok a vizsgálattal kapcsolatban. Nagy köszönet a Doktor Úrnak!
    A másik vizsgált páciensnek is hasonlóak voltak a tapasztalati. Egy órát szigorúan pihentem utána. Kellemesen csalódtam a Magyar egészség ügyben, (igaz a kaja nem túl jó, de nem az a fontos) nagyon gyorsan volt CT és MR vizsgálatom is. Az EESZT rendszerben, (Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér,) nagyon gyorsan olvashatóak a voltak az eredmények is. Kivéve az agyvíz vételt, mert az több hét időt igényel, mire eredmény lesz. Így a család is minden eredményt, megtudott nézni a vírus miatti látogatási tilalom ellenére is.

  28. Sziasztok!
    4 napja hajtottak végre rajtam lumbálást, mert a tüneteimből agyhártyagyulladásra gyanakodtak, és mivel lázam is volt (így automatikusan covid gyanús is lettem), nem csinálhattak MR-t. Rettegtem a beavatkozástól, nagyon sok rémtörténet keringett róla, viszont maga a mintavétel kellemes csalódás volt. Az orvos nagyon profi volt és kedves, még azt sem éreztem, ahogy az érzéstelenítőt beadta, előtte ultrahangozott, kb 5 perc alatt lezajlott az egész folyamat. Közvetlenül utána a hátamra fektettek, és onnantól jött a rossz része. Nekem nem mondták, hogy inni kell, csupán 2 infúziót kaptam egész éjszaka. Este 8-kor volt a műtét, és hajnali 2-kor közölték, hogy akkor elengednek, ha tudok menni. Nem tudtam… Amint felkeltem levert a víz, borzalmas migrén tört rám és hányinger. Reggel 8-ig nem tudtam felkelni, akkor taxival hazajöttem nagy nehezen. És hát azóta is nyögöm, 4 percnél tovább nem bírok állva maradni, ülni egyáltalán nem tudok, és a fekvés is nehéz már, mert 2 nappal a műtét után a hátam teljes területe is mintha le akarna szakadni. Bízom benne, hogy hamarosan elmúlik, napi 3-4 liter vizet iszom, és igyekszem nem felkelni, de állítólag kellett volna a minimum 12 óra mozdulatlan fekvés a beavatkozás után, és a sok folyadék. Aki tart magától a beavatkozástól, én úgy gondolom, hogy ez orvosfüggő (olvasva az eltérő tapasztalatokat), viszont utána érdemes kiszenvedni azt a 12 órát, állítólag gyorsabb a felépülés. 🙂

Hozzászólás a(z) Minjo bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük