Fokozott rákhajlam sclerosis multiplexben

rózsaszínű szalagEgy norvég tanulmány előzetes eredményei szerint a sclerosis multiplex betegeknél nagyobb a rák kialakulásának általános kockázata, mint az egészséges személyek körében. A kutatást azt inspirálta, hogy mindez idáig egymásnak szögesen ellentmondó következtetések születtek abban a kérdésben, hogy az SM betegek jobban vagy kevésbé fogékonyak-e a rákra.

A kutatás közel 7000 páciens 58 év során gyűjtött adatait dolgozta fel és vetette össze az ő testvéreik − azaz több mint 9000 fő − adataival, valamint a teljes norvég lakosság egészségügyi nyilvántartásában tárolt adataival. Az eredmények szerint a rák általános kockázata 14%-kal magasabb az SM betegek körében a nem SM-mel élő személyekhez viszonyítva. Ennél súlyosabb a helyzet, ha az egyes ráktípusokat külön-külön vizsgáljuk, ekkor ugyanis az alábbiakat kapjuk:

  • 66%-kal magasabb kockázat a légzőszervi daganatok kialakulására
  • 52%-kal magasabb kockázat a központi idegrendszer daganatainak kialakulására
  • 51%-kal magasabb kockázat a húgyúti daganatok kialakulására

Fontos tudatában lenni annak, mit is jelentenek ezek a relatív kockázatot jelentő számok. Ha például 100-ból átlagosan 1 személynek lesz agydaganata élete során, akkor az agydaganat abszolút kockázata 1%. Ha valaki SM-mel él, és ennélfogva neki 52%-kal nagyobb esélye van az agytumorra, akkor ez semmiképpen sem 52%-os esélyt, de nem is 53%-ot jelent, hanem az abszolút kockázat 52%-os emelkedését jelzi, azaz körülbelül 1,5%-os agytumor-előfordulást eredményez. Ez azt jelenti tehát, hogy míg egy nem SM-mel élő csoportban csak minden 100. embernek lesz agytumora, addig az SM betegek csoportjában minden 75. páciensnél kialakul az agydaganat. (Ebből könnyen látható, hogy a dupla kockázatot százalékban kifejezve a 100%-kal magasabb kockázat fejezi ki.)

Fontos észben tartani azt is, hogy ez a tanulmány csak az SM és a rák együttes előfordulását írja le, ami korántsem jelenti azt, hogy az SM okozza a rákot. Egyes betegségmódosító kezelések ugyan bizonyítottan megemelik a rák kialakulásának veszélyét, de ez a kutatás semmilyen információt nem szolgáltat a benne részt vevő betegek kezeléséről.

A fenti eredményeket egy neurológiai konferencián mutatták be, és amíg nem jelennek meg semmilyen elismert szakfolyóiratban, addig csupán előzetes figyelemfelhívásként érdemes rájuk tekinteni.

Bővebben:

One thought on “Fokozott rákhajlam sclerosis multiplexben”

  1. “Egyes betegségmódosító kezelések ugyan bizonyítottan megemelik a rák kialakulásának veszélyét,”

    Szerintem nem is fogják nagyon bolygatni a témát.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük