A sclerosis multiplex az esetek körülbelül 85%-ában relapszáló-remittáló formában jelentkezik, és a korai felnőttkorban, azaz jellemzően 20 és 40 éves kor között kezdődik. A kor előrehaladtával azonban a relapszusok és a léziók száma folyamatosan csökken. A megfigyelések szerint például az 55 és 60 év közötti betegek körében különösen alacsony egy-egy új relapszus megjelenésének esélye.
A relapszusok és a léziók életkorfüggő csökkenésének számszerűsítése azért is fontos kérdés, mert a legszélesebb körben használt betegségmódosító terápiák szintén a relapszusok és a léziók megjelenését szorítják vissza. (Épp ezért van az, hogy ezek a gyógyszerek csak a relapszáló-remittáló SM esetében javallottak, és 40 éves kor alatt a leghatékonyabbak.) Hosszú távon tehát az öregedéssel együtt járó és a gyógyszernek köszönhető állapotjavulás összeadódik, összemosódik, és így nehéz eldönteni, meddig érdemes folytatni a terápiát, mikor tanácsos inkább abbahagyni a kezelést.
Egy több mint 2000 főt nyilvántartó adatbázison végzett szimulációs modell kimutatta, hogy átlagosan 22‑37%‑kal csökken a relapszusok száma ötévente, ami azt jelenti, hogy évről évre körülbelül 6%-kal kisebb az esély egy új relapszus megjelenésére. Az éves relapszus-ráta csökkenéséért 88‑97%‑ban az életkor felel, függetlenül a beteg állapotának súlyosságától. A fennmaradó 3‑12%‑ot a rokkantság okozza, mégpedig úgy, hogy a legsúlyosabb állapotban lévőknek (EDSS 8.0 felett) nagyságrendekkel rohamosabban csökken a relapszus-rátájuk a jobb állapotú (EDSS 5.5 alatti) betegekhez képest.
A relapszusok számának folyamatos csökkenése tehát elsősorban az életkortól, és nem a rokkantságtól függ. Ez az információ nem csak azoknak az idősebb betegeknek lehet hasznos, akik a már megkezdett terápiájuk folytatásán vagy megszakításán gondolkodnak, hanem azoknak a fiatalabb pácienseknek is segíthet a tájékozott döntéshozatalban, akikben csak 40 éves koruk környékén merül fel a gyógyszeres kezelés lehetősége.
Bővebben:
Age-related decreases in relapses among adults with relapsing-onset multiple sclerosis