J. K. Rowling továbbra is masszívan támogatja a neurológiai kutatásokat

J. K. Rowling az Anne Rowling Clinic megalapításakorA Harry Potter angol írónője, J. K. Rowling édesanyja 1990-ben az SM okozta szövődmények miatt hunyt el. Amikor az írónő 2010-ben annyi idős lett, amennyi az édesanyja volt ekkor, emlékére közel 4 milliárd forintnyi támogatással egy új neurológiai klinikát alapított az edinburghi egyetemen. A 2013-ban megnyílt klinika elméleti kutatásai és gyakorlati tevékenységei azóta olyan eredményesek voltak, hogy ennek elismeréseként Rowling tegnap egy több mint 5 milliárd forint értékű újabb támogatást nyújtott át az intézménynek, amiből bővíthetik a kutatásaikat és új részlegeket nyithatnak a betegek számára.

Bővebben:
Óriási összeget adományozott J.K. Rowling a szklerózis kutatására → SONline

SM adománybolt nyílt Szolnokon

Az idén öt éves gyulai SM adománybolt mintájára a mai napon megnyílt az ország második SM adományboltja Szolnokon.

a szolnoki SM adománybolt plakátjaAz üzemeltető jász-nagykun-szolnok megyei SM egyesület már 17 éve segíti a helyi betegek életét. Öt éve tervezgették az üzletnyitást, de eddig nem volt meg hozzá az anyagi fedezetük. Most a Humanum Salma Humanitárius Alapítvány és a szolnoki önkormányzat támogatásával sikerült megvalósítaniuk ezt az álmot.

A vásárlásokból befolyt pénzösszeget az SM betegek életminőségének javítására fordítják.

Az üzlet elérhetőségei:
Szolnok, Várkonyi István tér 20.
hétfő-péntek: 9-17 óráig
szombat: 9-12 óráig

Bővebben:
SM adománybolt nyílt Szolnokon → Szolnok.hu