Alkohol fogyasztása sclerosis multiplex betegként

olvasási idő: 2 perc


megüresedett borospohárA túlzott alkoholfogyasztás hatásait mindenki jól ismeri, és ez alapján joggal gondolhatja az ember, hogy SM betegként jobban teszi, ha kerüli az italozást. A kutatások arra utalnak, hogy sok beteg valóban antialkoholista lesz, vagy legalábbis moderálja a fogyasztását a diagnózis felállítása után [1] [2]. Az SM-esek között ennek megfelelően az átlagnál ritkább az alkoholbetegség [3].

Bár nagy mennyiségben az alkohol valóban árt az agynak, és gyulladásnövelő hatással bír, a kutatások szerint kisebb mennyiség fogyasztása gyulladáscsökkentő hatású [2]. Több vizsgálat azonos eredménye alapján nagy valószínűséggel elmondható, hogy a mértékletes alkoholfogyasztás nem súlyosbítja az SM betegek állapotát [3] [4] [5] [6]. Sőt, az eredmények épp ennek ellenkezőjére utalnak: azok a relapszáló-remittáló betegek, akik heti egynél több, vagy akár naponta több alkalommal alkoholt (például vörösbort) fogyasztanak, nagyságrendileg 0,6-szor kisebb eséllyel érik el az EDSS-skála 6-os rokkantsági értékét, azaz kisebb eséllyel van szükségük külső segítségre a mozgáshoz, mint antialkoholista társaiknak [3] [6]. Az elsődleges progresszív SM betegeknél ilyen összefüggés nem mutatható ki, ami arra utal, hogy a jelenség mögött az alkohol immunrendszert befolyásoló hatása állhat.

Bár több kutatás is hasonló eredményekre jutott, az eredmények nem zárják ki a fordított ok-okozati összefüggést, azaz hogy a jobb állapotban lévő páciensek több alkoholt fogyasztanak, így egyik kutató sem fogalmaz meg ajánlást azzal kapcsolatban, hogy milyen mennyiségű és milyen fajta alkoholt lenne érdemes − vagy egyáltalán érdemes lenne-e − fogyasztaniuk az SM betegeknek. Figyelembe véve ugyanakkor azt, hogy az eredmények alapján az alkohol mértéktartó fogyasztása nem árt, saját hatáskörben mindenkinek érdemes lehet megfontolnia a kérdést. George Jelinek, az OMS diéta összeállítójának ajánlása szerint heti két alkoholmentes nap tartása mellett napi maximum 2 alkoholos ital biztonsággal fogyasztható [7].

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük