Hosszú út vezetett, mire kiderült, hogy a testedzés nem csak hogy nem káros a sclerosis multiplex betegekre nézve, hanem egyszerre segít mérsékelni a páciensek tüneteit és javítani az általános egészségi állapotukat. Így bár régebben kifejezetten óvták a betegeket a testedzéstől, mára már kulcsfontosságú szerepet kaptak az ellenállásos edzésformák (pl. súlyemelés) és az aerob sportok (pl. futás, úszás) az SM-mel történő harcban. Egy friss kanadai kutatás molekuláris szinten is igazolta, hogy a futás késlelteti a neurodegenerációt és elősegíti az idegsejtek gyógyulását.
A kísérletben három egércsoporttal dolgoztak. Egy szándékos genetikai módosítással idegpusztulásban szenvedő és emiatt mozgáskorlátozottsággal élő egerek reprezentálták a sclerosis multiplex betegeket. Köztük néhánynak a ketrecébe betettek egy mókuskereket, de semmilyen módon nem ösztönözték őket a kerék használatára, az egerek kizárólag saját szándékukból szaladgáltak benne. A beteg egerek csoportjának másik fele számára nem biztosítottak efféle sportolási lehetőséget. Az ő adataikat vetették össze a genetikai módosításon át nem esett, egészséges egerekéivel.
Az eredményekből az derült ki, hogy az önkéntesen sportoló egerek hosszabb életet éltek, csökkentek a mozgásos nehézségeik, és napról napra dokumentálható mértékben növekedett a ketrecükben megtett távolság hossza. Az egerek agymintái szerint a sportos egerek több myelinépítő oligodendrocita sejttel rendelkeztek a többiekhez képest, sőt, az oligodendrocita sejtek fejlődése megugrott a futkározás után, ami arra utal, hogy termelődésük hozzájárul a testedzést követő felépüléshez. Az oligodendrociták mellett a VGF nevű fehérje is nagyobb koncentrációban volt jelen a sportoló egerek agyában. Ez a molekula serkenti az oligodendrociták termelését és fejlődését, valamint fenntartja az idegsejtek működéséhez szükséges többi fehérje szintjét, sőt, ezen felül még antidepresszáns hatással is bír.
Az agysorvadás és a mozgáskorlátozottság egérmodelljében tehát az öncélú futás képes volt előmozdítani az oligodendrociták termelődését és a myelinépítést, ezen keresztül pedig megakadályozni az idegsejtek pusztulását. A VGF molekula kulcsfontosságú ebben a neuroprotektív folyamatban, ami nem új a nap alatt, hiszen a testedzésről már régóta tudjuk, hogy emeli a VGF-szintet. Az SM betegek számára azonban különösen jó hír, hogy az ő lelassult vagy megrekedt myelinizációjuk ilyen módon külső segítséggel megtámogatható.
Sajnos a Rehabon mai napig tiltják a túlzott erőkifejtést!
A “túlzott” erőkifejtés – már eleve a jelzőjéből adódóan – valóban nem célszerű. 🙂 A kérdés csak az, mi számít túl sok vagy túl nagy erőfeszítésnek. Én személy szerint azt gondolom, az orvosok többsége túl alacsonyan húzza meg a határt a pácienseik számára. Ezzel sajnos még azokat a betegeket is kvázi eltiltják a sportolástól, akik képesek lennének komolyabban űzni. Ennek persze jogi okai is lehetnek, amit meg tudok érteni. A múltból ránk hagyományozott túlféltés a kutatások szerint azonban csakugyan indokolatlannak tűnik.