MRI | ESEM: sclerosis multiplex blog

Már két 3 teslás MRI gép is elérhető fizetősen hazánkban

Magyarországon jelenleg összesen 79 MRI berendezés érhető el. Ebből mindössze 14 gép 3 Tesla erősségű, és ezek közül 2 készülék vehető igénybe a magánszektorban: ebből az egyik a budapesti Budai Egészségközpontban, a másik pedig Zalaegerszegen az Integrity Magánklinikán található. (A Tesla az MRI berendezés által keltett mágneses tér erősségének mértékegysége.)

Miért jobb ez, mint a régi MRI?

A 3 Teslás MRI azért számít minőségi ugrásnak, mert jobb a vele készült kép felbontása, azaz több részlet látható a felvételeken. Emiatt pedig a sclerosis multiplex következtében kialakuló agyi plakkok is sokkal korábban láthatóvá válnak. (Bővebben arról, hogy miért jobb a 3 teslás MRI a manapság elterjedt 1,5 teslásnál: Erősebb MRI = több információ gyorsabban és biztonságosabban)

Mennyibe kerül egy ilyen vizsgálat?

A Budai Egészségközpontban a natív MRI ára 45 000 Ft, míg a kontrasztanyagos MRI 75 000 Ft-ba kerül. Az Integrity Magánklinikán az MRI vizsgálat régiónként 44 000 Ft, a kontrasztanyag kiegészítés további 25 000 Ft-ba kerül.

Bővebben: Csúcskategóriás 3 Teslás MRI a Budai Egészségközpontban → Budai Egészségközpont

Mi a sclerosis multiplex?

olvasási idő: 10 perc
nehézségi szint: közepes

Definíció

A sclerosis multiplex (SM) a központi idegrendszer krónikus betegsége, melynek neurológiai tüneteit az axont szigetelő myelinhüvely gyulladásos károsodása (demyelinizáció), valamint magának az axonnak, illetve az idegsejtnek a pusztulása okozza. A betegség BNO kódja G35H0, ahol a „G” az idegrendszeri érintettségre utal, azon belül pedig a központi idegrendszer demyelinizációs betegségei közé tartozik („35”), további alkategóriák nélkül („H0”).

Tovább olvasom

Erősebb MRI = több információ gyorsabban és biztonságosabban

MRI gép Az MRI a test mágneses tulajdonságait felhasználva ad képet a központi idegrendszerről. Az MRI berendezés által keltett mágneses tér erősségének mértékegysége a Tesla (T). A napjainkban hazánkban üzemelő MRI berendezések jellemzően 1,5 T erősséggel működnek, ami körülbelül 30 000-szerese a Föld mágneses mezőjének, illetve 75-szöröse egy erős hűtőmágnesnek.

3 T

Német kutatók felfedezték, hogy 3 T mágneserősségű MRI berendezéssel kontrasztanyag nélkül is ugyanolyan jól követhető a sclerosis multiplex aktivitása, mint a széles körben használt 1,5 T gépekkel és kontrasztanyaggal.

359 páciens 507 felvételét megvizsgálva összesen 1992 új vagy megnagyobbodott léziót találtak a “hagyományos módszerrel”, míg kontrasztanyag nélkül egy 3 T géppel ezek közül mindössze négyet nem vettek észre (amelyek három felvételen voltak). Ez a különbség a két eljárás között természetesen nem szignifikáns. Fontos kiemelni, hogy a négy kihagyott lézió ellenére egyszer sem történt olyan, hogy magát a betegségaktivitást ne lehetett volna észrevenni kontrasztanyag nélkül.

Egy 3 T erősségű MRI géppel felfegyverkezve tehát nagyjából mindegy, hogy a beteg kap-e kontrasztanyagot vagy sem, hiszen az eredményeken, a diagnózison ez mit sem változtat. Gazdasági szempontból azonban közel sem ugyanaz a kettő. A kontrasztanyag nélküli vizsgálatok lényegesen gyorsabbak és olcsóbbak, ezáltal több páciens ellátása lehet biztosított vele. Nem elhanyagolható az egészségügyi szempont sem, hiszen csak nemrégiben láttak napvilágot az MRI kontrasztanyag mellékhatásai, miszerint gyakran végzett vizsgálat esetén a lineáris gadolínium lerakódhat az agyban. A 3 T gépek jövőben várható elterjedése tehát épp azokat védi majd, akik életük során rendszeresen járnak MRI kontrollra.

Hazánk egyes kórházaiban és két magánklinikán elérhető a 3 T MRI vizsgálat, de legjobb tudomásunk szerint ennél erősebb berendezés nem akad Magyarországon. Pedig létezik ennél nagyobb mágneses terű gép is, ami további előnyökkel kecsegtet.

7 T

Az agykérgi léziók igen nehezen észlelhetőek a hagyományos MRI felvételeken. A klinikai gyakorlatban még nem elérhető, de a tudományos kutatásokhoz használt szuper erős MRI gépek és modern utófeldolgozási módszerek már cizelláltabb képet tudnak festeni az agykéreg állapotáról. A 7 T erősségű MRI már elég érzékeny a kortikális elváltozásokra, és számos olyan lézió kimutatására képes, amit a gyengébb gépek nem tudnak felfedni.

Egy 33 fős, relapszáló-remittáló és másodlagos progresszív SM betegekből álló kísérleti csoportban az agykérgi léziók mennyisége kétszerese volt a fehérállományi lézióknak, ami már csak azért is meglepő eredmény, mert a közelmúltig évtizedeken át tartotta magát az a nézet, hogy az SM a fehérállomány gyulladásos megbetegedése. Sőt, ebben az új kutatásban az agykérgi léziók összmennyisége a betegség progressziójának megbízhatóbb előrejelzője volt, mint az SM tipikus patológiai jellemzőjeként számon tartott fehérállományi léziók.

A 7 T felvételek arról is tanúskodnak, hogy az agykérgi léziók nagyobb valószínűséggel koncentrálódnak az agytekervényeket elválasztó árkokban, azaz agyi barázdákban. A kutatók szerint ennek az lehet az oka, hogy a központi idegrendszert körülvevő agy-gerincvelői folyadék ezekbe az árkokba csak korlátozott mennyiségben jut be, így ezek a területek hajlamosabbak a gyulladásra. Márpedig ha az itt rejtőző gyulladásos léziók kétszer annyian vannak, mint a könnyen feltérképezhető, fehérállományi társaik, akkor jogos a felvetés, hogy az itteni károsodások olyan kulcsfontosságú szerepet játszanak az SM progressziójában, amit a jelenlegi orvosi gyakorlatban használt berendezéseinkkel esélyünk sincs felmérni.

Bővebben:

A gerincvelő sorvadása megelőzi a másodlagos progresszívvé válást

A sclerosis multiplex két leggyakoribb formája, a relapszáló-remittáló (RRSM) és a másodlagos progresszív (SPSM) szakasz közötti átmenet idejét nem tudjuk pontosan megjósolni, ám egy új megfigyelés szerint a gerincvelő szövetvesztesége megbízható előrejelzője ennek a kritikus váltásnak.

A korábbi tapasztalatok alapján az összes MRI-vel észlelhető idegrendszeri elváltozás közül a gerincvelőben találtak állnak a legerősebb összefüggésben az SM okozta rokkantsággal, valamint ezek különítik el leginkább a relapszáló-remittáló betegeket a kór progresszív formáitól, azaz az SPSM és a PPSM formájától egyaránt.

A még 2004-ben kezdődött longitudinális kutatás főszereplője az az 54 beteg volt, akik a kutatás 12 éve során RRSM-ről SPSM-re váltottak. Az ő adataikat vetették össze 54 olyan RRSM betegével, akik demográfiailag és klinikai tüneteikben is hasonlítottak hozzájuk.

A 12 év méréseinek eredménye szerint azok a betegek, akik ez idő alatt RRSM-ről SPSM-re váltottak, lényegesen gyorsabb ütemű − számszerűen átlagosan 2,25%/év −, C1 magasságban fellépő gerincvelői szövetsorvadást (azaz sejtpusztulást és az ezzel járó tömegcsökkenést) mutattak azoknál, akik RRSM fázisban maradtak (náluk ez a szám 0,74%/év volt). Márpedig ez a különbség már négy évvel azelőtt megfigyelhető, hogy az illető klinikai szinten “észrevenné” betegsége progresszívvé válását.

Ezzel szemben nem különbözött egymástól a két csoport az agy sorvadásának regionális és összesített mértékében, továbbá a fehérállomány lézióinak számában és kiterjedtségében sem. Sőt, nem különítette el az RRSM betegeket az időközben SPSM-mé vált páciensektől sem a relapszusok száma, sem a betegség időtartama, sem az újonnan kialakuló vagy a kiújuló léziók megjelenése, sem a betegségmódosító terápiák használata.

A C1 magasságú gerincvelői szakasz tömegének éves csökkenése a jelenleg ismert legmegbízhatóbb radiológiai eszköz az SM progresszívvé fajulásának kimutatásában. A nyaki gerinc szakasz évről évre megismételt, rutinszerű, T1-súlyozott MRI lelete tehát egy hiteles jelzője lehet a közelgő progressziónak, ami egy ideális világban a terápiás döntést akár olyan esetben is befolyásolhatja, amikor a páciensnek nincs egyéb tüneti oka a gyógyszerváltásra.

Bővebben: Accelerated Cord Atrophy Precedes Conversion to Secondary Progressive Disease in Relapsing Multiple Sclerosis

Az MRI kontrasztanyag lerakódhat a betegek agyában

A Magyar Neuroradiológiai Társaság XXV. kongresszusán Dr. Barsi Péter a sclerosis multiplex MRI-vel történő diagnosztizálásáról és követéséről tartott előadást, melyen szóba kerültek a kontrasztanyagok mellékhatásai is.

Az aktív SM léziók kimutatása − ez szükséges például az RRSM diagnózisához is − jelenleg még nem megoldható kontrasztanyagos MRI felvétel készítése nélkül. A kontrasztanyag ahhoz szükséges, hogy a felvételeken a radiológus kiemelve lássa az épp gyulladásban lévő idegrendszeri területeket. Az ehhez szükséges injekció gadolíniumot tartalmaz, ami egy mérgező szer, ezért “becsomagolva” juttatják a szervezetbe. Az MRI vizsgálat után azért ajánlják sok folyadék fogyasztását, hogy ennek kiürülése felgyorsuljon.

A kontrasztanyagnak sajnos mellékhatásai is lehetek. Már 2006-ban felmerült, hogy a kontrasztanyag bizonyos körülmények között lerakódik a szövetekben, és a gyengébb vesefunkciójú pácienseknél a szövetek megvastagodását − ún. nefrogén szisztémás fibrosist − okozhatja, ami ritka esetben akár halálos kimenetelű is lehet. Újabb kutatások arra utalnak, hogy gyakran végzett lineáris gadolíniumos MRI vizsgálat esetén a gadolínium az agyban is lerakódhat. A lerakódás a későbbi, kontrasztanyag nélküli MRI leleteken mutatható ki, mégpedig úgy, hogy az ilyen személyek felvételei már alaphelyzetben is kontrasztosabbak. Ez a mellékhatás jelenleg csak a kontrasztanyagos felvételek készítésének minimalizálásával csökkenthető.

A felhalmozódott gadolínium esetleges egészségkárosító hatásáról jelenleg nincsenek adatok, így több ajánlás is sürgeti ennek vizsgálatát. Amíg ez megtörténik, az EMA 2017. márciusi ajánlása alapján a lineáris gadolíniumot tartalmazó kontrasztanyagokat nem lenne szabad használni. Ez nem jelenti azt, hogy nem is használják, hiszen ez csak egy ajánlás. Ezzel szemben az amerikai irányelvek szerint továbbra is érdemes alkalmazni őket, hiszen nélkülözhetetlenek, és jelenleg semmilyen egészségre káros hatásukról nincs tudomásunk.

Amennyiben az Európai Bizottság elfogadja az ajánlást, az kötelezően betartandó lesz Európában, így Magyarországon is. Addig is érdemes lehet megfontolni a nem létfontosságú lineáris gadolíniumos MRI felvételek készítésének mellőzését.

A fent említett kontrasztanyagok esetleges kivonása nem fogja azt eredményezni, hogy onnantól kezdve nem lesz lehetőség kontrasztanyagos vizsgálatot végezni. A kontrasztanyagoknak ugyanis van egy másik típusuk, melyeknek nem lineáris, hanem makrociklikus a geometriájuk. Ezek kémiailag sokkal stabilabbak, így sokkal kisebb eséllyel engedik szabadon a gadolíniumot a szervezetben, ezáltal sokkal biztonságosabb a használatuk. Az EMA korlátozó irányelvei csak a lineáris kontrasztanyagokra vonatkoznak, és nem befolyásolják a makrociklikus változatok használatát.

Felesleges MRI-használat sclerosis multiplex betegeknél

A Magyar Neuroradiológiai Társaság XXV. kongresszusán Iljicsov Anna arról tartott egy vitaindítónak szánt előadást, hogy a sclerosis multiplex aktivitásának követésében a klinikai kép számít, így MRI vizsgálatra ritkán, inkább csak kiegészítésképpen van szükség.

A korán megindított betegségmódosító terápia szószólói amellett érvelnek, hogy már az első klinikai tünet előtt, a radiológiailag izolált szindrómában is megfontolandó lenne elkezdeni a kezelést. Ellenben az immunmoduláns terápia feltétele legalább egy klinikai esemény kifejlődése, sőt hazánkban legalább két tünet megjelenése. Emiatt a RIS vagy CIS állapotú beteg intenzív MRI követése teljesen felesleges, hiszen nem módosítja a páciens ellátását.

Az MRI használatának létjogosultsága még a gyógyszerváltás kapcsán szokott felmerülni. Ez azonban jellemzően a mellékhatások elviselhetetlensége vagy a terápia nem megfelelő hatékonysága − azaz továbbra is túl gyakori relapszus és/vagy a túl gyors progresszió − miatt szokott felmerülni. A radiológiai leletek ilyenkor maximum kiegészítik a beteg állapotának feltérképezését, de önmagukban a kedvezőtlen leletek nem adnak okot a gyógyszerváltásra. A betegségmódosító kezelés hatékonyságának ellenőrzésére önmagában tehát ugyancsak felesleges az MRI vizsgálat.

Az új SM léziók mindössze 3 héten át halmozzák a kontrasztanyagot, így évi egy MRI vizsgálat csak akkor mond valamit, ha a betegnek nagyon aktív a betegsége.

Az EDSS 3. fázisának eléréséig rendkívül sokféle lefolyási ütemmel találkozhatunk SM-ben: vannak betegek, akik 1-2 éven belül elérik ezt a szintet, míg a szerencsésebbek akár több mint 20 éven keresztül is kihúzhatják EDSS 3 alatt. Ezt követően azonban az EDSS 3-ról 6-ra ugrás meglepően hasonló ütemben zajlik: EDSS 3-ról átlagosan 3-5 év alatt jutnak el a betegek az EDSS 6. pontjára, függetlenül attól, hogy a 3. szint eléréséig mennyi idő telt el. Ennek valószínűleg az az oka, hogy ekkor már nem a gyulladások határozzák meg a klinikai képet, hanem a neurodegeneráció áll a súlyosbodás hátterében. Mivel azonban ennek a folyamatnak a megállítására jelenleg nincs semmilyen terápiás lehetőség az orvosok kezében, az MRI vizsgálatok itt már vajmi keveset adnak hozzá a páciens életéhez.

Az MRI használatát tehát minden alkalommal érdemes megfontolni, figyelembe véve a vizsgálat idői és költségbeli vonzatát valamint a gadolínium agyban történő lerakódását, és csak azokban az esetekben alkalmazni, amikor valóban hozzásegít egy döntés meghozatalához.

Ha érdekel az ezzel ellentétes vélemény, mely szerint az SM aktivitásának követéséhez igenis fontos a rendszeres MRI vizsgálat, olvasd el ezt a cikket is: A sclerosis multiplex előrehaladásának követése

A sclerosis multiplex előrehaladásának követése

A Magyar Neuroradiológiai Társaság XXV. kongresszusán Rózsa Csilla arról tartott egy vitaindítónak szánt előadást, hogy a sclerosis multiplex aktivitásának követéséhez igenis fontos a rendszeres MRI vizsgálat.

A jelenlegi betegségmódosító terápiák mindegyike az idegrendszeren belüli gyulladások csökkentésére fókuszál. Ez azonban az SM-nek csak az egyik megnyilvánulása. A hosszabb távú, maradandó állapotromlásért az agysorvadás is nagy mértékben felelős, aminek megelőzésére nincsenek meg a módszereink. Mivel a gyulladásokkal járó demyelinizációs fázis a betegség elejére jellemző, ezért az SM kezelésének idői ablaka igen szűkös. Minél előbb belekezd a beteg valamelyik gyógykezelésbe, annál későbbre tudja kitolni a második, progresszív fázis jelentkezését.

Nagy általánosságban elmondható, hogy minél hatékonyabb egy terápia, annál több mellékhatással jár, és annál több monitorozás szükséges az alkalmazása folyamán. Mivel nincs semmiféle iránytű, ami megmondja, melyik páciens számára melyik gyógyszer a leghatékonyabb és a legkíméletesebb, ezért az enyhébb esetekben a terápia beindítása próbálgatás útján kezdődik. Agresszívebben induló SM esetén a helyzet majdnem ugyanez, annyi különbséggel, hogy a fent leírt tesztidőszakot egy intenzív immunrendszer-elnyomás előzi meg, és csak akkor következik a próba-szerencse módszer, miután a beteg állapota normalizálódott.

Mivel a terápia megindítása nagy kockázatvállalás és emiatt egy komoly elhatározás a beteg részéről, sokakban felmerül az óhaj, bárcsak meg lehetne jósolni a betegségük lefolyását. Az utóbbi években sok vizsgálat irányult arra, hogy a relapszusok száma és az MRI képek rövid távú változásai alapján előrevetítsék a hosszú távú kórlefolyást. Az alábbi két értékelő rendszer arra hivatott, hogy ilyen megközelítő jóslatokkal nyújtsanak segítséget a terápiás döntések meghozatalában.

A Rio-pont (Rio Score, RS) egyszerűsített változata, a módosított Rio-pont (Modified Rio Score, MRS) a relapszusok és a T2 léziók számából vetíti előre azt, hogy valaki jól fog-e reagálni a kezelésre a későbbiekben vagy sem. A terápia kezdete után egy évvel felvett adatok alapján elég nagy biztonsággal megjósolható a terápia hosszabb távon hatékony vagy sikertelen kimenetele. A magasabb, 2-3-as pontszám itt arra utal, hogy a betegnek a kezelés második évétől nagy esélye van a progresszióra, ha nem vált gyógyszert.

A kanadai kezelésoptimalizálási modell (Canadian Treatment Optimization Model) a relapszusok száma és az MRI leletek mellett a progresszió mértékét is belekalkulálja a jóslatba. A gyógykezelés megindítása után egy évvel számba kell venni (1) az azóta megjelenő relapszusok számát, súlyosságát és gyógyulását, (2) a progresszió fokának meghatározásához az EDSS pontok alakulását és az érintett területeket (azaz hogy szenzoros, motoros, kisagyi vagy kognitív funkciókat érintett-e az állapotromlás), valamint (3) az MRI képek alapján a léziók számát. A fenti három paraméter mindegyikét értékelni kell súlyosságuk szerint. Ha az jön ki, hogy a páciens jól reagál a gyógyszerre, akkor érdemes folytatni a kezelést, ha azonban legalább egy magas, vagy két közepes, vagy mindhárom területen alacsony súlyosságú a beteg állapota, akkor érdemes átállnia egy másik gyógyszerre.

A fenti modellek használatához nélkülözhetetlen a rendszeresen végzett, szakszerűen kivitelezett MRI vizsgálat, annak egészségügyi hatásával és financiális vonzatával együtt. Az ellentétes véleményen lévők azonban azt vallják, hogy a klinikai kép számít, így MR-re ritkán, inkább csak kiegészítő vizsgálatként van szükség.

Hogyan követhető a progresszió mértéke?

A Magyar Neuroradiológiai Társaság XXV. kongresszusán Lovas Gábor a sclerosis multiplex neuropatológiájáról beszélt.

A betegségmódosító terápiák hosszú távú célja az, hogy minél kisebb mértékű progressziót okozzon a betegség. Emellett fontos az is, hogy a fokozott mortalitást csökkentse. Egy igen hosszú távú, 60 éven át vezetett norvég vizsgálat ugyanis azt mutatta, hogy a relapszáló-remittáló SM 15 évvel, míg az elsődleges progresszív SM 25 évvel rövidíti meg az életet.

A jelenlegi gyakorlatban leginkább két pontra támaszkodik a progresszió mértékének megállapítása: a relapszusok számára és az MRI-vel látható léziókra. Ezek mellett azonban az SM lefolyását és klinikai képét igencsak befolyásolja a kortikális demyelinizáció és az agyi atrófia is.

A kortikális myelinveszteséget igen nehéz MRI-vel fülön csípni, mert a szürkeállományban a myelinnek más jellegű, halászhálószerű a szerkezete, ráadásul klinikailag is kevésbé látványos és tetten érhető.

Az agyi atrófia nagy mértékben korrelál a progresszióval. Ha azonban a terápiás döntések során az atrófiát is figyelembe vennék az orvosok, az finanszírozhatatlan lenne a magyar egészségügy számára, mert már 2 év után rá kellene állítani a betegeket valamilyen gyógykezelésre.

A sclerosis multiplex differenciáldiagnózisának nehézségei

A Magyar Neuroradiológiai Társaság XXV. kongresszusán Osztie Éva a sclerosis multiplex differenciáldiagnosztikájáról és az MRI ebben betöltött szerepéről tartott előadást.

Az SM differenciáldiagnózisa néha igen hosszú ideig elhúzódhat. Hogy milyen betegségektől kell elkülöníteni az SM-et? Minden olyan kórtól, ami morfológiailag és tüneteiben hasonlít az SM-re, az eredete azonban más. Ide tartozik számos vaszkuláris (azaz érrendszeri), gyulladásos és daganatos betegség: mindhárom esetben előfordulhatnak az agyban olyan gócok, amelyek ugyanúgy halmozzák a kontrasztanyagot, mint az SM aktív léziói.

Noha némelyik betegség egy-két radiológiai trükkel jól elkülöníthető az SM-től, akadnak olyanok is, amelyek MRI-vel gyakorlatilag megkülönböztethetetlenek tőle. A gerincvelő egyidejű érintettsége például segíti a diagnózist az SM oldalára billenteni, de ha a gerincvelői lézió megelőzi az agyban keletkező gócokat, akkor már semmilyen plusz információt nem ad. Vagy ilyen például a Lyme-kór is, ami teljesen ugyanúgy néz ki az MRI felvételeken, mint az SM.

Ha az MRI nem ad biztos választ arra a kérdésre, mi okozza a beteg panaszait, csak más vizsgálati módszerek bevonásával vagy hosszabb távú utánkövetés során állítható fel a diagnózis annak függvényében, hogy a páciens milyen további klinikai vagy radiológiai tüneteket produkál.

Mi kell egy jó MRI felvételhez?

A Magyar Neuroradiológiai Társaság XXV. kongresszusán a társaság elnöke, Dr. Barsi Péter a sclerosis multiplex képalkotó eljárással történő diagnózisának és követésének alapelveiről beszélt.

MRI kép Bár a legmodernebb MRI gépek Magyarországon még nem állnak az orvosok rendelkezésére, a legtöbb esetben az itthon elérhető készülékek is elegendőek a diagnózis felállításához és az SM követéséhez.

A megbízható diagnózishoz és a betegség lefolyásának nyomon követéséhez legalább 1,5 Tesla erősségű géppel készült, minimum 3 mm-es − rések nélküli − szeletvastagságú felvételekre van szükség. A betegségkövetés során fontos, hogy a felvételek minden alkalommal ugyanolyan állásban készüljenek, így jól össze lehessen hasonlítani őket a korábban készült felvételekkel. A gerincvelő vizsgálatánál a sagittalis felvételeken túl minden alkalommal illő lenne 3-4 mm rétegvastagságú axiális képeket is készíteni, mert ha a saggitalis felvételeken felmerül valamilyen kérdés, azt az axiális képek jól egyértelműsítik.

A kezelőorvos és a radiológus között a kommunikáció néha sajnos nem elég hatékony, ezért hasznos lehet, ha a beteg is figyel néhány részletre. Ha az MRI beutalón az szerepel, hogy az orvos SM protokollt kér, a radiológus tudni fogja, hogy pontosan milyen felvételekre van szükség. Fontos azonban azt is a tudtára adni, hogy a cél az SM differenciáldiagnózisa vagy pedig a betegség lefolyásának követése. Az utóbbinál hasznos információ, hogy a páciens milyen betegségmódosító terápiát alkalmaz, illetve hogy mikor készültek a régebbi MRI felvételei. A beteg korábbi állapotával történő összehasonlításhoz mindenképpen szükség van a régebbi MRI felvételekre is, ezért hasznos lehet, ha ezeket a biztonság kedvéért a beteg is magával viszi. Ha ezek a feltételek teljesülnek, egy jó radiológusnak már minden a rendelkezésére áll, hogy megfelelően elemezze az új MRI felvételeket.